Nagyböjti keresztút a II. Rákócziban

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tantestülete a nagyböjt negyedik vasárnapját megelőző pénteken keresztúti ájtatosságon vett részt a kiskunhalasi alsóvárosi plébániatemplomban.

Hírek a Tomoriból

Március 17-én tanulóink a DÖK szervezésében szemétszedésen vettek részt, melynek célja az volt, hogy rendbe rakják az intézmény közvetlen környékét, valamint Kiskunmajsa egyes közterületeit. Önkéntes munkájukkal hozzájárultak az egészséges környezet megteremtéséhez.

Utolsó lépés az iskolai bérmálkozáshoz: bérmálkozó vizsga a II. Rákócziban

Az intézmény a katolikus fenntartásának tizedik évében, talán szimbolikusan is, most először egy fontost lépést tehet meg. Iskolánk fenntartójának, Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseknek engedélye alapján ebben a tanévben iskolai bérmálkozás kerülhet megszervezésre. A diákok közül félszázan önként jelentkeztek erre a tanév kezdetekor.

A doni katasztrófára emlékeztek Kiskunhalason

A doni katasztrófa emléknapján egy rendhagyó történelemórán vettek részt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tanulói. A magyar hadtörténet legsötétebb napjait hozta 1943. január 12-e, amikor a szovjet seregek áttörték a magyar arcvonalat a Don-folyó partján, és néhány hét alatt felmorzsolták seregeinket.