Helytörténeti vetélkedő Kiskunhalason

    2015. november 27-én délután elérkezett a vetélkedés ideje. Hosszú előzetes felkészülés után megmérkőztek egymással Kiskunhalas város iskoláinak csapatai a Meglelni hont a hazában elnevezésű helytörténeti versenyünkön. Ebben a tanévben az 5-6. évfolyamos tanulókat hívtuk és vártuk erre a vetélkedésre.

A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola 20 éves jubileuma

November 22-én, vasárnap a Hírös Agorában ünnepelte a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola a születésnapját. Az 1995-96-os tanévben elindult katolikus iskola, a bezárásra ítélt Zója utcai iskola hamvain épült fel, egyesítve a Szent Imre Iskola és a Szent Margit Óvoda erősségeit, hogy aztán együtt érjék el sikereiket. „Ezért jöttünk össze.

Megyei kitüntetés

Ebben az évben a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés október 22-i ünnepi ülésén kerültek átadásra a megyei kitüntető díjak. Az elismerések azoknak a személyeknek adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a megye érdekeit és javát. Az idei évben a Főegyházmegye is érintett, hiszen Főtisztelendő Leányfalusi Vilmos tb.