Adventi adományozás

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban karácsonyhoz közeledve minden évben megrendezik az Adventi sütivarázs jótékonysági adománygyűjtést.

Adventváró lelki nap Kalocsán

A Kalocsa – Kecskeméti Főegyházmegye köznevelési intézményében dolgozók, valamint az iskolalelkészek adventváró lelki napját rendezték meg Kalocsán 2018. december 1-jén. A nap Szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Bábel Balázs érsek volt. 

Egymillió csillag a szegényekért

Az Egymillió csillag egy nemzetközi szolidaritási akció, amely 1998-ban Franciaországból indult, azóta évről-évre egyre több helyszínen szervezik meg. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak érdekében.

A délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör zarándoklata Kalocsára

Kalocsára zarándokoltak a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör tagjai 2018. november 15-én. A zarándoklat lelki vezetője Szakály József főesperes, szabadkai plébános volt. A zarándokok a szabadkai és a nagybecskereki egyházmegyéből hét településről érkeztek az érseki székvárosba. A Nagy Szent Albert emléknapján bemutatott Szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be.