A kassai vértanúk ünnepe Lajosmizsén

 

Zsúfolásig megtelt szeptember 1-jén a kecskeméti Társszékesegyház, ahonnan élőben közvetítette a Kossuth Rádió és a Katolikus Rádió az országos Veni Sancte, Szentlelket hívó szentmisét.

Intézményünkben ettől a tanévtől kezdve indul a kadétképzés, amelyre 23 tanuló jelentkezett. A tanévnyitó szentmisét Dr. Bábel Balázs érsek úr celebrálta a kiskunmajsai Kisboldogasszony római katolikus templomban. Szentbeszédében utalt arra, hogy milyen jó döntés volt Tomori Pál nevét választani az egyházmegyei fenntartásba került iskola számára.

Iskolánk három tanulója, Tabajdi Anna, Telek János és Szikora Gergő vehette át az oklevelet a másfél éven át tartó egyházmegyei ifjúsági vezetőképző tanfolyam sikeres lezárásaként. Dr. Bábel Balázs érsek úr az összesen 14 tanúsítványt a kecskeméti Nagytemplomban megtartott egyházmegyei tanévnyitó szentmise keretében adta át a fiataloknak.

Tanévkezdő lelki nappal kezdődött a mohácsi csata 493. évfordulójára történő megemlékezés Kalocsán, 2019. augusztus 29-én. A főegyházmegyei fenntartású katolikus köznevelési intézmények dolgozói a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben gyülekeztek össze több, mint ötszázan.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye védőszentjének ünnepét ülték augusztus 20-án a kalocsai Főszékesegyházban. Az ünnepi szentmisét Szent István király tiszteletére Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. A főpásztor beszédét az evangéliumi rész ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy minden Szent István ünnepen a hegyi beszéd záró fejezetét olvastatja egyházunk az ünnepi szentmisében.

Történelmi találkozás Kalocsán

 

Augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén búcsút ünnepeltek a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban. A szentmise főcelebránsa Pál József Csaba temesvári megyéspüspök volt. Az ünnep kezdetén a házigazda Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek köszöntötte a vendég főpásztort, és kérte fel az ünnep megtartására. A búcsún képviseltették magukat a káptalan tagjai, az egyházmegye papsága, valamint a környékbeli hívek. Püspök úr szentbeszédében Máriáról, a Jelenések könyvének napba öltözött asszonyáról beszélt.

Hinni Istenben akkor, amikor minden rendben van az életünkben … bízni az Ő segítségében akkor, amikor egyébként látszólag mi is mindent meg tudunk oldani – talán nem nagy kihívás. Azonban mindenkinél előfordulhatnak – és nagy valószínűséggel előbb-utóbb elő is fordulnak – olyan helyzetek, események, amikre nem számított, amelyeket túl nagy megpróbáltatásnak értékel. Élem a rendezett mindennapokat.

Immár 157. alkalommal került megrendezésre Kalocsán a hagyományos három napos Jézus Szíve búcsú 2019. június 28-30-a között. Az ünnepi hétvége Bábel Balázs érsek ünnepi nyitó Szentmiséjével vette kezdetét.

                                                                      

1  2