Kecskemét

Lengyel diákok a Szent Imre Iskolában

Április 12-től 15-ig a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola ötödikes diákjai látták vendégül a lengyelországi Wozniki általános iskola 16 diákját és 6 tanárát. A küldöttség tagja volt még Witold Grabowski, Tomice járás polgármestere, hiszen az Ő és Papp Zsolt iskolaigazgató együttműködésének köszönhető a két iskola közötti testvériskolai kapcsolat kialakítása.

Hittanverseny a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében

A 2018-as esztendőben is három kategóriában került megrendezésre a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szokásos hittanversenye. Az ötödikesek és hatodikosok Márk evangéliumából készültek fel. A hetedik-nyolcadikosok Márk evangéliuma mellett a nagy Katekizmus Eucharisztiáról szóló fejezeteit is megkapták a verseny anyagaként. Egyházmegyénk ezzel is készül a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra.

Kecskemét városi és kerületi hittanverseny

2018. március 24-én, szombaton került sor a kecskeméti Szent Imre Általános Iskola épületében az Egyházmegyei Hittanverseny első fordulójára, amelyen Kecskemét Város és a Kecskeméti Espereskerület hittanosai mérték össze a tudásukat. Mintegy száz gyermek és fiatal vetélkedett Kecskemét különböző iskoláiból, valamint Lakitelekről, Szentkirályról, Tiszakécskéről, Kerekegyházáról, Jakabszállásról és más településekről. A tesztek kitöltése után uzsonnát is kaptak a gyerekek.

Szent Imrések 1848-ról

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából kedden délelőtt ünnepi megemlékezést tartottak iskolánk tanulói, melyet két alkalommal adtak elő a hetedik osztályosokból verbuválódott új márciusi ifjak.

Házszentelés a kecskeméti Szent Imre Iskolában

A Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódó régi egyházi-, illetve népszokást szerették volna újra élővé tenni a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskolában, amikor 2010-ben megtartották az első házszentelést. Ezt nemcsak a hagyomány ápolásáért teszik, hanem azért is, mert hisznek benne, hogy a szertartás a Jóisten kegyelmét és segítségét az épület falai közé hívja, erősítve ezzel a tanév nyugalmát, békéjét.

Reformáció katolikus szemmel

Néhány nappal a reformáció 500. évfordulójának emléknapja után, november 5-én vasárnap került sor a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szokásos évi Szinódusi Találkozójára, amelyen szintén a reformáció volt a téma, de a Katolikus Egyház szempontjából vizsgálva.

Szentimrés diákok Lengyelországban

A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola ötödikes diákjai és tanárai a lengyelországi Woznikiben jártak, ahol a helyi általános iskola vendégei voltak. A látogatást a Tomicei járás polgármesterének Witold Grabowskinek, a lengyel iskola pedagógusainak és a Szent Imre Iskola igazgatójának, Papp Zsoltnak és kollegáinak közös, ismerkedő, kapcsolatteremtő találkozásai előzték meg.

"Olvasás éjszakája" a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában

Októberben a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában éjszaka is kigyúltak a fények egy különleges napon, az „Olvasás éjszakáján”. A negyedik évfolyamosok már hetek óta nagy izgalommal készülődtek erre az estére. Buborékvadászat zseblámpával az udvaron, különleges színekben pompázó varázsgömbök a levegőben. Könyvszereplők elveszett tárgyai a gyertyafényes folyosókon. Detektívcsapatok köröztek rejtélyek után kutatva.