Imre herceg atyai öröksége: A jócselekedet jutalma a boldogság – Megemlékezés Szent Imre hercegről Kecskeméten

Szent István, államalapító királyunk Intelmeiről is elmélkedett Dr. Bábel Balázs érsek a 2019. november 5-ei búcsúi szentmisén a kecskeméti Társszékesegyházban, amelyen iskolánk – a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola – diákjai, pedagógusai és dolgozói is részt vettek. A szentmisén koncelebrált irodaigazgató úr, Fülöp Ernő atya és iskolánk pásztora, Tóth Tibor atya is.

Szent Imre herceg életét a gyerekek az első három tanítási órában dolgozták fel, megemlékezve az ő alázatosságáról, határozottságáról és jó példájáról, amit édesapja, István király is hangsúlyozott az Intelmekben.

Érsek atya kiemelte, hogy szent királyunk nagyon okos, nagyon tanult és jó viseletű utódot szeretett volna a királyságban. Fiát, Imre herceget ebben a szellemben nevelte, tanította Szent Gellért püspök 7 éven keresztül. Neveltetése gyümölcse volt vallásossága, Jézus és az Egyház iránti szeretete is. A kis Imre nem volt egy besavanyodott fiatal, vadászott, sportolt, egy katonás gyerek volt. Most is példa lehet számunkra, „szentimréseknek”.

Az ifjú szent ünnepnapjával kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy 1083-ban, november 5-én avatták szentté. Ezért szerepel ünnepe ezen az őszi napon, a liturgikus naptárban.

Az egész világon ismerik Szent Imrét – mondta a Főpásztor. Amerika felfedezője, Amerigo Vespucci Szent Imréről vette a nevét. Amikor elnevezték az új földrészt, így Imréről nevezték el. Észak- és Dél-Amerika ugyanazt a nevet viseli, mint iskolátok. Legyetek erre büszkék! – zárta gondolatait Balázs érsek.

Iskolánk méltón megemlékezett az intézmény névadójáról egy teljes témanap keretében. Emelkedettebbé tette ünnepünket a ministránsok és az iskola énekkarának szolgálata is. Utóbbinak vezetője Magyariné Oltványi Kata tanárnő. A kórust orgonán a Nagytemplom kántora, Liptainé Szeverényi Márta kísérte.

A szentmise végén kis műsorral készült a 3. a osztály, akiket osztályfőnökök, Siposné Hajdú Margit készített fel.

A délután folyamán Érsek atya és Ernő atya látogatást tettek a jövőre 25 éves intézményben.