A kiskunhalasi Katolikus Karitasz akciójához kapcsolódva tartósélelmiszer-gyűjtést szervezett a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján az egyházi ünnepek sorában október első vasárnapja a Terményáldás ünnepe. Ebből az alkalomból gyűltek össze iskolánk tanulói és pedagógusai a tankertben felállított terményoltárnál, ahol Gyirán Péter iskolalelkész beszélt a hála, a hálaadás fontosságáról.

Az előző évekhez hasonlóan lélekben egyesülve gyermekek csoportjainak ezreivel szerte a világon intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda, teljes tanulói és nevelőközösségével az idén is csatlakozott az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Youtube-csatornáján látható első anyagban Kalocsáról szóló híreket láthat az érdeklődő Dr. Bábel Balázs érsek úr és Vörös Márta főegyházmegyei főépítész asszony ismertetésével.

Az adás megtekinthető a következő hivatkozásra kattintva:

https://youtu.be/RTp81C6AbIk

Iskolánkból az idén 96 tanuló vett részt a „72 óra kompromisszumok nélkül” elnevezésű akcióban. Az eddigi években még nem sikerült ennyi fiatalt megszólítanunk illetve arra motiválni őket, hogy önkéntes munkát vállaljanak a lakóhelyünk közösségeiért és környezetéért.

Forradalmian új módszerrel tartott digitális iskolai foglalkozást a Mozaik Múzeumtúra és a Felelős Szülők Iskolájának csapata Intézményünkben. Az aradi vértanúk napjához kapcsolódó múzeumpedagógiai program keretében a virtuális térben, 12 múzeum bevonásával, élő, digitális, interaktív órákon vettek részt iskolánk felső tagozatos diákjai.

Találkozz élőben Jézussal!

Portrésorozat az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előadóiról, tanúságtevőiről a Kossuth Rádióban.

 

Iskolánkban már hagyomány, hogy kerékpár túrát szervezünk tanulóinknak a Balaton körül, így már-már rutinosan indult az idei biciklis túra.