Kompetenciamérés a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban

2018. május 23-án zajlott az országos kompetenciamérés a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók számára. A Tekóban a tizedikeseink matematikai eszköztudását és szövegértési képességeit mérik fel a számukra kiadott tesztek, melyek alapján képet kaphatunk arról, hogy a diákok hogyan tudják alkalmazni különböző helyzetek megoldásában az órán tanultakat.

A 2017-es mérés volt az első, melyben a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium gimnáziumi osztályának tanulói is mérve lettek. Ennek eredményei a közelmúltban kerültek nyilvánosságra, melyek alapján elmondható, hogy Tekó gimnazista tanulói mind az országos adatokhoz, mind a dél-alföldi régióhoz és Kiskunhalas járáshoz viszonyítva is az átlag felett teljesítettek.

A szakgimnáziumi osztályaink 2017-ben is – mint már évek óta mindig – szintén jobban teljesítettek a mérések során mind a matematika mind a szövegértés területén az országos és regionális átlagnál.