Örömhírt visznek Kassára a szentimrés diákok - Betlehemesek jubileuma

A barátkozás, a kapcsolatépítés és az értékátadás céljából életre hívott, immáron tízedik alkalommal megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Betlehemes Diáktalálkozó helyszíne idén Kassa városa lesz. Ide utazik Beregszászról, Csíkszeredából, Kecskemétről és Szabadkáról 65 diák és kísérőik, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak egymással és felvidéki vendég-látóikkal. Közben pedig a régi jó betlehemes hagyományok felelevenítésével hirdessék az Örömhírt: a Megváltó születését. Kecskemétről a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai vállalkoztak a nagy kalandra, a szolgálatra.

kep1      kep2

                A Bekecs Beregszász – Kecskemét Baráti Társaság Egyesület 1999 óta építi kapcsolatait Beregszásszal, testvérvárosunkkal. Ennek része a fiatalok cserelátogatása is. Az évek során a kapcsolati háló tovább terjedt Erdélyre, Felvidékre, Délvidékre – így tematikus rendezvénnyé, kölcsönös közös cserelátogatássá bővült. Az adventi időszakban négy országban élő magyar fiatalok utaznak egymáshoz, az ötödik ország egyik városába.

            A december 9. – 13. közötti időszak színes programjai során minden adott egymás életének, kultúrájának megismerésére. A találkozás lehetőség is, hogy az ünneplés mellett a résztvevők megismerjék a mindennapok valóságát. A diákok részt vesznek a kassai Márai Sándor iskola tanóráin, a felnőttek, kísérők bekapcsolódhatnak a tantestület munkájába, komoly szakmai tapasztalatcsere zajlik. A csoportok misére mennek az Orsolyita templomba, megismerkednek Kassa nevezetességeivel, kirándulnak Jászóra a kolostorba. Legfontosabb mégis a sok helyen bemutatásra kerülő betlehemes játék. Ez elődeink megszívlelendő üzenetét közvetíti: karácsonyi örömre, közösségi alkotásra, szolidaritásra serkenti ifjúságunkat. Ezt az együttérzést fejezi ki az a sok – sok „cipősdoboz” ajándék, amit a kecskeméti óvodások és iskolások gyűjtöttek össze, és küldenek ki – ezúttal a Márai Sándor Iskola tanulóinak és beregszászi gyermekeknek.

            A találkozót a Bekecs Beregszász – Kecskemét Baráti Társaság szervezésében a Nemzeti Együttműködési Alap, a kecskeméti Városi Támogatási Program, a Lurkó Diáksegítő Alapítvány, számos vállalat és magánszemély támogatja.

 

 

   „A Kárpát-medence kulturális régiójában ezer éves múltba mutat a karácsonyi betlehemezés hagyománya. A török időkben népmozgalommá válva, népnyelven, egészen profán helyeken, például piactereken is előadták. A hódoltság ideje után iskoladrámákként mindenütt a pedagógia eszköze lett. Betlehemezéssel házalva gyűjthettek a diákok tanulmányaik költségeire, hiszen az előadáshoz, beláthatatlan idők óta, karitatív, szociális-kulturális célú adományozás, vendéglátás is tartozott. A XIX században az Akadémia először a szöveg-variánsokat kezdte felkutatni, később neves zenekutatók (többek közt Kodály Zoltán) a dallamvilágot is rögzíteni kezdték. A rendszerváltásig helytelenítették, a „sötét középkor” bélyegével száműzték. 1990 után ezt a civilizációépítő játékot, közösségi-kulturális népszokást helyi csoportok karolták fel. A rendkívül sokszínűvé vált, néprajzilag értékes betlehemes játékok, kellékeikkel, nyelvükkel, zenei és táncos mozgásvilágukkal az alkotó népművészet dramatikus ikonjainak, a civilizációszervező néplélek humorral és fényességgel áthatott megnyilvánulásainak tekinthetők. A betlehem-járás a népi színjátszás téli ünnepköri szent formája.”