Centenárium a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában

 

\r\n
A centenárium jegyében telt 2013. március 25. a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában.Bár az iskola életében a teljes 2012/13-as tanév ünnepi hangulatban telik, de március 25-e volt 100 éves évforduló központi ünnepségek napja.A jeles nap szentmisével indult, melyen az intézmény minden tanulója és dolgozója részt vett, de szép számmal jelentek meg egykori rákóczis diákok is. Ezt követően osztályfőnöki órákon vettek részt a diákok, melyeknek egységesen a Húsvét volt a tematikája.Az ünnepség újabb állomása az iskola udvarában lévő jubileumi kopjafánál volt, ahol egy új, centenáriumi emléktáblát avattunk magyarkanizsai és sepsiszentgyörgyi testvériskolánkkal közösen, de jelen voltak az 1963-ban végzett felsőfokú technikusok is, akik éppen 50 éves osztálytalálkozójukat tartották ezen a napon.A nap fénypontja a Városi Filmszínházban rendezett centenáriumi műsor volt. A vendégek már az első percekben ámulatba estek az iskola tanárainak palotás táncát látva, amely megadta az alaphangot a további műsorszámoknak is. A programban számos, a Ki-mit-tud-on már megcsodált produkció mellett új előadások is szerepet kaptak, javarészt volt rákóczis diákoknak köszönhetően.A műsort a tanári kar közös éneke zárta, majd lakat került arra az időkapszulára, melyet 100 év múlva nyithat majd ki az akkori igazgató.
\r\n

', 'summary': '

 

', 'format': 'full_html1