Alapítványi bál a Szent Imre Iskolában

Február 8-án fergeteges hangulatú szülők-nevelők bálját rendeztek a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola szülői közösségének tagjai az iskola pedagógusainak segítségével. A bál színhelyéül az impozáns Három Gúnár Rendezvényház báltermeit választották.

Az est fénypontja a nyolcadikos diákok nyitótánca volt, ahol 29 táncos pár táncolta a keringőt. A táncot koreografálta és betanította, Lukácsné Haránt Eszter, aki nyolc éven át volt a diákok táncpedagógusa.

Felléptek még az iskolai kórus tagjai, őket Magyariné Oltványi Katalin és Horváth Krisztina készítette fel a szereplésre. Szólót énekelt Szénás Viktória. Műsorukban népszerű dalfeldolgozásokat hallhattunk, és bemutatták az összetartozás napjára készült ünnepi műsoruk egy részletét, melyben néptáncot táncoltak iskolánk jelenlegi és öregdiákjai, szülők, pedagógusok. A produkció jól tükrözi iskolánk arculatát, a néphagyományokra, nemzeti értékekre nevelés fontosságát, valamint a generációk közötti kapcsolatok jelentőségének üzenetét is hordozza.

Meghallgathattuk még Zsigmond Benedek 7. a osztályos tanuló előadásában Petőfi Sándor: A jó tanító című versét. Benedek, a tavalyi tanévben a „Regösök húrján” elnevezésű országos vers- és prózamondó versenyen arany minősítést szerzett.

Az ízletes és bőséges svédasztalos vacsora után következett a pedagógusok vidám és humoros műsora, mellyel megalapozták a bál igazi hangulatát. A hajnalig tartó mulatság során felhőtlenül szórakoztak együtt pedagógusok és szülők. A 333 bálozó két termet is megtöltött, ahol változatos zenékre táncolhattak. Aki átélte már a sodró lendületű, tiszta szívből fakadó tánc élményét, az tudja csak igazán, hogy valójában a léleknek van szüksége a táncra, amely ritmusával és vidámságával felüdíti az ünnepeket.

Köszönjük a bált szervező szülőknek és pedagógusoknak a csodálatos mulatságot, külön köszönet Józsa Aranka kolléganőnknek, aki nagy precizitással és ügyességgel fogta össze a szervezési feladatokat.

Mi, akik részesei lehettünk ennek az élménynek, megfogalmaztuk: ezt folytatni kell, jövőre veletek ugyanitt.