Adventi összefoglaló a Tomoriból

Lelkiekben és programokban is nagyon gazdag az idei advent a Tomoriban. A várakozás időszakát Ivanics Zoltán atya, iskolánk lelkésze nyitotta meg. A közelgő ünnepre való ráhangolódást az atya beszéde mellett a diákok műsora is segítette.

                                                          17

Az iskola ekkorra már adventi díszbe öltözött, és az aulában a betlehemi jászol is helyet kapott. Volt Mikulás-futás (néhány km megtétele a városban) és Mikulás-kupa, ahol a kosarasok mérték össze az erejüket.

                                                       12                  

Diákjaink díszeket festettek a Kalocsán felállítandó egyházmegyei karácsonyfára és 51 angyalbatyut csomagoltak be a rászoruló gyerekek részére.

            14            15

A legtöbb osztály megfordult Szegeden is, ahol lehetett a Dóm-téren korcsolyázni, a karácsonyi vásárban nézelődni, az óriáskerékről csodálni a fényárban úszó várost és persze moziba menni az osztálytársakkal.

Az örvendezés vasárnapján a mi iskolánk tanulói adták a műsort a városi gyertyagyújtáson, amely nagy tetszést aratott a közönség körében.

Ezt a műsort másnap előadták az idősek otthonában is, miközben könnyeket és mosolyt is csaltak a gondozottak arcára.

                16      1   

Az év utolsó tanítási napján, december 20-án szentmisével kezdjük a napot, amelyet Hatházi Róbert, kecskeméti plébános atya fog bemutatni. Utána a diákok különböző foglalkozások (mézeskalácssütés,  kézműves ajándékkészítés, karaoke és táncház) közül választhatnak, végül pedig átvonulunk a Művelődési Házba, ahol megnézzük a 9. évfolyam karácsonyi műsorát.

 

Havasi Helén