Közös továbbképzést tartott a Kalocsai és Egri Érseki Bíróság

2019. november 22-én együttesen került megszervezésre az Egri és a Kalocsai Érsek Bíróságok szokásos őszi továbbképzése és találkozója Eger városában. Mivel mindkét bíróság munkatársai évente kétszer összegyűlnek szakmai továbbképzésre, ezért az idei évben elsőként ez közösen került megtartásra.

Menyhárt Sándor bírósági helynök (Kalocsa-Kecskeméti Érseki Bíróság) kiemelte a továbbképzést megnyitó szentmise prédikációjában Szent Cecília ünnepéhez tartozó tíz szűz evangéliumi példázata kapcsán, hogy a bíróságok tagja számára is elengedhetetlen a rendszeres találkozás és képződés, mellyel maguk is töltekezhetnek lelki lámpásaiba, amelyek fényére a házassági semmisségi ügyek vizsgálata során komoly szükség van.

A szakmai nap kezdetén megemlékeztek a résztvevők elhunyt Dr. Gonda Imre egri bírósági helynökről, aki több mint 20 éven át vezette az egri szentszéket, majd pedig az újonnan kinevezést nyert munkatársak is letették esküjüket. A továbbképzés alkalmával lehetőség nyílt a bíróságok előtt álló hasonló kihívások megtárgyalására. Ezt követően Dr. Linczenbold Levente bírósági helynök (Egri Érseki Bíróság) előadásában bemutatta a tévedés házasságjogi érvénytelenségi ok történeti gyökereit és mai jelentőségét. A nap második referense, Dr. Szotyori-Nagy Ágnes bírónő (Egri Érseki Bíróság) részletesen elemezte a megtévesztés kánonjogi hatásait és bizonyítási lehetőségeit a hatályos joggyakorlat fényében. A találkozó közös ebéddel ért véget.

 

Kiss Gábor