János vitéz társai voltunk!

2019. január 24-én izgatottan készültek a Szent József Katolikus Általános és Óvoda 6. a osztályosai a budapesti Nemzeti Színházba. A színház „ A Nemzeti a diákokért” programjának keretében ingyenesen nézhették meg a János vitéz című előadást. A legtöbben először találkoztak egy színházépülettel, színpaddal, színészekkel élőben. Óriási élmény volt! A színházat keretező park kőfüggönyén keresztül közelítették meg az épületet. A szinte élő szobrok, az épített hajóorr, a kis tavon úszkáló kacsák, a felrobbantott Nemzeti Színháznak emléket állító, vízbe merített épület-maradvány, a Bábel tornya mind újabb és újabb felfedezések voltak. Az igazi ámulat azonban az épületbe lépve következett be. A kis kiállítások, az enteriőrök, a büféből nyíló panoráma, a hatalmas nézőtér csillárja, a minden szegletében mozgó színpad, az üvegfalú belső liftek lenyűgözték őket. Több száz társukkal együtt teljes csendben nézték végig a két felvonást, figyelték a gyerekek játékát, a remek díszleteket, kellékeket. Utóbbiak közül a kerékpárokra „szerelt” lovak és egy forgó fényekkel játszó körlap nyerte el legjobban a tetszésüket. Az előadás végén kirobbanó taps és a nézők arcán tükröződő boldogság azt jelezte, hogy ezek a gyerekek eljegyezték magukat a színházzal. Az élmény megmarad. Jó volt János vitéz társának lenni!