Pályaorientációs nap a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskolában 2018. október 19.

A tehetséges ember minden korban megtalálja a helyét, és azért dolgozik, hogy elérjen valamit a pályán. Aki csak langyosan közelíti meg a szakmáját, az annyit is kap vissza, és nem sírhat, ha aztán nem döngeti a csúcsokat.”

Molnár Piroska

 

Ebben a tanévben másodszor rendeztük meg intézményünkben pályaorientációs napunkat. Az iskola minden osztályának élete ezen a napon egy konkrét kérdés köré koncentrálódott: „Mi leszek, ha nagy leszek? ...”.

Ez a kérdés cseppet sem unalmas felvetés. Tanulóink ezt már nagyon jól tudják a tavalyi sikeres napunk után. Nagyon várták, hogy újabb munkahelyeket, hivatásokat és szakmákat ismerhessenek meg.

Szülői felajánlások révén és Sörös Anita pályaorientációs szakértői segítségével minden osztályunk képet kaphatott arról, hogy milyen pályákat érdemes választani. Megtudhatták, milyen hiányszakmák, keresett állások, lehetőségek vannak ma a munkaerőpiacon, ezen belül is Kiskunmajsán.

Interaktív és kooperatív módszerekkel irányított csapatversenyen vehettek részt a 4. b osztályosok osztályfőnökük, Horváth Tibor tanár úr szervezésében.

Kisebb szervezések, egyeztetések révén tanulóink eljuthattak a kiskunmajsai Idősek Otthonába, a Kistérségi Irodába, a helyi Rendőrőrsre, az Agrikon kiskunmajsai üzemébe, a megújult Tűzoltósági Központunkba, a Balzsam Patikába, a Kígyó Patikába, a Hudo-dent Fogászati Rendelőbe, a Levendula Dísznövény Kertészetbe, a piacra és tagintézményünkbe, a Katolikus Óvodába is.

Köszönjük a szülők által tartott előadásokat is, amelyekben mindennapjaikról, szakmájukról beszéltek tanulóinknak. Bemutatták és szemléltették is, milyen szépségei és nehézségei vannak az általuk választott pályának. Lány Anita a pedikűrös szakmát mutatta be a diákoknak. Korda Tibor mezőőr a tanyai élet szépségéről mesélt elsőseinknek. A Rimóczi család viseletkészítő műhelyébe is bepillanthattunk. Fisi László pedig a programozás világáról beszélt tanulóinknak.