Családi nap a Szent József Katolikus Általános Iskolában

2018. szeptember 29-én ismét megrendeztük iskolánkban a tavaly már nagy sikert elért családi napot. Az iskola tanulói és a pedagógusai lelkesen tervezték-szervezték a nap programját a szülőkkel karöltve. Idén a hagyományőrzés, a hagyományok megismertetése volt a nap központi témája. Volt itt kukorica morzsolás, rönkvár építés, talicskában tolás, rúdkitartó verseny (Toldi Miklós példája nyomán). Az anyukák felváltva sütötték a palacsintát, az apukák (is) kipróbálták az íjászkodást. Ezalatt rotyogott a kondérokban a sok finom étel. Anyukák és apukák együtt főzték az osztályoknak a jól megérdemelt ebédet. Eközben felölthették a kíváncsiak a halasi népviselet ruháit, s ezt a fotósarokban meg is örökíthették. Aki mindehhez még egy szép pántlikás hajfonást is szeretett volna, beülhetett az avatott kezű hajfonókhoz.

A családi „hétpróba” résztvevői az udvaron küzdöttek, ezalatt a tornacsarnokban a NETFIT mérés rendszerébe pillanthattak be a szülők a testnevelés szakos kollégák előadásán, majd ki is próbálhatták a mérőeszközöket. A kórház dolgozói egész délelőtt rendelkezésére álltak az érdeklődőknek. Vérnyomást, vércukor és koleszterint szintet mértek, s életmód tanácsokat adtak hozzá. S akinek eddig nem volt magas a vérnyomása, az a taekwon-do bemutató mozdulatait látva, biztosan érzékelt magában némi feszültséget.

Mindezek után Kurcz Szandi, aki az Ének iskolája műsort 2014-ben megnyerte, fergeteges hangulatú koncertet adott nekünk. A napunkat ima után ebéddel zártuk. Szakácsaink minden dicséretet megérdemelnek! Meg is kapták! Kiürültek a bográcsok! Az ebéd utáni desszert a nap folyamán kisült több, mint négyszáz palacsinta volt.

A nap sikerét legjobban az jelzi, hogy gyermekek, szülők, pedagógusok úgy köszöntek el egymástól: Jövőre azt csináljuk, hogy . . .