Kiemelt arany minősítés az országos népdaléneklési versenyen

Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom ki vagy!” (Kodály Zoltán)

 

A fenti ikonikus Kodály gondolattal nyitotta meg kapuit a Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési minősítő verseny, melyen a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákja, Zelei Janka is részt vett. A megyei fordulóból továbbjutva május 19-én reggel érkeztünk meg Érdre, ahol az Oktatási Hivatal és a Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében megvalósuló versenyen mérették meg magukat a megyék képviselői. Három korcsoportban összesen 536 versenyző mutatta meg tudását, tehetségét a nívós zsűri előtt.

A verseny védnökei között volt Sebestyén Márta (Kossuth- és Liszt- díjas népdalénekes), és Kodály Zoltánné is. A verseny illusztris támogatói (és az énekesek értékelői) pedig többek között, Bodza Klára (Eötvös József- életműdíjas és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népdalénekes, számos népzenei kiadvány, többek között a Magyar Népi Énekiskola I.-V. szerkesztője), Vakler Anna (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék művésztanára), Maczkó Mária (eMeRTon-, Magyar Örökség és Príma díjas népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék tanára), Sebő Ferenc (Kossuth- díjas énekes, tekerőlantos, népzenekutató), valamint Németh István (népzenegyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet munkatársa) voltak.

A verseny megnyitóján számos szívhez szóló, őszinte gondolatot hallhattunk. Az összes résztvevőhöz, és a versenyen megjelent nézőkhöz, hozzátartozókhoz szólván Sebestyén Márta arra hívta fel a figyelmet, mennyire értékes „munka” is a népdalénekeseké, hiszen a közösen éneklés hagyományát és örömét adhatják át egymásnak. A megnyitó ünnepségen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hallgatói mutatták meg a „kicsinyeknek” varázslatos tudományukat, igazi autentikus népzenét hallhattunk Tőlük, a hallgatók a verseny zsűrizésében is részt vettek.

Az iskolánkat érintő, II. korcsoport szólóénekeseit többek között a fent említett Németh István, és Sebestyénné Farkas Ilona (Sebestyén Márta édesanyja, Kodály Zoltán egyik utolsó tanítványa, szellemi örökségének őrzője és továbbadója) zsűrizte. A több, mint harminc szólóénekes és számos kisegyüttes műsorát végighallgatva nem egyszer könny szökött a hallgatóság szemeibe az őszinte, tiszta lelkű előadók dalait hallgatva. Janka elsőként állt a színpadra, dalcsokra nem csak tehetségét, de virtuozitását, önfegyelmét, és alázatát is megmutatta. A zsűri kiemelt arany minősítéssel jutalmazta teljesítményét. Az eredményhirdetés után lehetőségünk nyílt a zsűri tagjaival, Németh Istvánnal és Sebestyénné Farkas Ilonával is beszélgetni. Nagyon jóleső érzés volt az ő szájukból is hallani, amit iskolánk közössége már sejtett, Janka hatalmas tehetség, kiváló stílusérzékkel énekli az igen nehéz népdalokat is, szerénysége és nyugalma pedig példaként állhat számos énekes előtt.

A szép eredmény mellett rengeteg tapasztalattal, kapcsolattal gazdagodhattunk, pedagógusként is rendkívül hálás vagyok, hogy részt vehettem a megmérettetésen. Köszönjük az Oktatási Hivatalnak, a Pedagógiai Oktatási Központnak a lehetőséget, valamint az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola dolgozóinak a verseny megszervezését és gördülékeny lebonyolítását.

                                                                                                                                           Kis Judit

                                                                                                                                   (ének- zenetanár)