A hazaiak nyerték a 41. Rákóczi Kupát

A hétvégén már negyvenegyedik alkalommal rendezte meg a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola hagyományos nemzetközi teremlabdarúgó tornáját, a Rákóczi Kupát.

Idén is tíz csapat – köztük két határon túli – versengett a rangos trófeáért az egész hétvégén zsúfolásig megtelt Vári Szabó István sportcsarnokban.

Már az első napon kiderült, hogy egyik csapatnak sem lesz könnyű megszereznie az első helyezést. Színvonalas mérkőzéseken sorra dőlt meg a „papírforma”.

A házigazdák a nyitó mérkőzésen csak döntetlent értek el a sepsiszentgyörgyiek ellen. A tavalyi győztes kiskőrösi Wattay félúton még igen nagy bajban volt, kevés esélye maradt a legjobbak közé jutásra. A végig magabiztos Magyarkanizsa egyenes ágon jutott az elődöntőbe. Ugyanígy tett a halasi Rákóczi csapata is, miután a nyitómeccs döntetlenje után minden további mérkőzését megnyerte.

A másik két elődöntős hely megszerzésére azonban először nagy szerencsére volt szüksége a Wattaynak és a kiskunhalasi Várinak, hogy egyáltalán pótselejtezőt játszhassanak a négy közé jutásért. Az előbbinek aztán sikerült is élnie a lehetőséggel, miután eddigi legjobbját mutatva nagy csatában legyőzte a kiskunhalasi Bibó Gimnázium csapatát (1:0), akikből rengeteget kivett a csoportmérkőzések során nyújtott játék. A másik pótselejtezőn az Orosháza végig uralva a meccset diadalmaskodott a halasi Vári ellen (1:0).

Az elődöntők sorát a Rákóczi kezdte az Orosháza ellen. A Rákóczi kifogástalan védekezéssel és szenzációs kontrákkal végül kiütötte a végső győzelemre is esélyesnek tartott Orosházát. A második elődöntő során aztán az is kiderült, hogy megismétlődik a tavalyi döntő, miután az egyre jobban játszó Wattay büntetőrúgásokkal legyőzte az addig még gólt sem kapó Magyarkanizsát.

A bronzmérkőzésen aztán az Orosháza magabiztosan győzött az ekkorra már fejben is elfáradt Magyarkanizsa ellen.

Remek mérkőzést, kiváló hangulatot hozott a 41. Rákóczi Kupa döntője.

Az idei fináléban megismétlődött a tavalyi döntő. Akkor a Wattay nagy csatában 1:0-ra győzött a házigazdák ellen. A visszavágás vágya és lehetősége miatt izgalmas meccset láthatott a közönség. A házigazdák az első félidőben egy óriási szabadrúgásgóllal szerezték meg a vezetést. A folytatásban a játék kiegyenlítettségét mutatta, hogy kiállításból és kapufából is volt mind a két oldalon egy-egy. Gólból azonban nem született több, így a 41. Rákóczi Kupát végül a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola csapata nyerte.

A mérkőzések közötti szünetben rendezték meg az általános iskolásoknak kiírt Rákóczi Hadnagya Kupa helyosztóit, ahol a harmadik helyet a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola nyerte a keceli II. János Pál Általános Iskola csapatával szemben. Az aranyéremért folyó meccset pedig a kiskunmajsai Arany János Általános iskola nyerte a kiskunhalasi Sziládyval szemben.

A 41. Rákóczi Kupa végeredménye: 1. II. Rákóczi, Kiskunhalas, 2. Wattay, Kiskőrös, 3. Orosháza, 4. Magyarkanizsa, 5. Bibó, 6. Vári Szabó, 7. Sárospatak, 8. Szilády, 9. Gyöngyös, 10. Sepsiszentgyörgy.

A tornán nyújtott kiemelkedő teljesítményéért egész sor játékos kapott különdíjat.

A legjobb játékos Kerekes Márk (II. Rákóczi), a legjobb kapus Farkas Ákos (II. Rákóczi), a gólkirály Nagy Dávid (Orosháza), a legjobb halasi játékos Nagy Dániel (Vári Szabó), a legjobb határon túli játékos Bozsanin Szteván (Kanizsa) lett. A Nemes Márton-díjat idén Hugyecz János (II. Rákóczi), a közönségdíjat Amariutei Sorin (II. Rákóczi) nyerte. A torna 41. góljának szerzője Radulovity Ratko (Kanizsa) is különdíjat kapott.

Rákóczi Hadnagya Kupa végeredménye: 1. Arany János, Kiskunmajsa, 2. Szilády, Kiskunhalas, 3. Felsővárosi, Kiskunhalas, 4. II. János Pál, Kecel

A legjobb játékos Kitl Krisztián (Kiskunmajsa), a legjobb kapus: Faddi Dávid (Szilády), a gólkirály pedig Kolompár Dániel (Felsővárosi) lett.

A Kupa szimbolikus esemény a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola életében. Amellett hogy a város legjelentősebb középiskolai labdarúgó eseményéről van szó, a „Tekó” nagy családjába tartozók legfontosabb ünnepe egyben, amely tisztelgés a barátság, összetartozás, hagyományok határokon átnyúló örök érvényű értékei előtt! Ezt igazolja a rendezvény mellett felsorakozó közel 250 támogató és a díjátadó gálán megjelenő közéleti személyek szerepvállalása is.

 

', 'summary': '

A hétvégén már negyvenegyedik alkalommal rendezte meg a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola hagyományos nemzetközi teremlabdarúgó tornáját, a Rákóczi Kupát.

Idén is tíz csapat – köztük két határon túli – versengett a rangos trófeáért az egész hétvégén zsúfolásig megtelt Vári Szabó István sportcsarnokban.

Már az első napon kiderült, hogy egyik csapatnak sem lesz könnyű megszereznie az első helyezést. Színvonalas mérkőzéseken sorra dőlt meg a „papírforma”.

', 'format': 'full_html1