Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat

2013. 11. 17.

Tizennegyedik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényének hangsúlyozására és a díjazottak személyes példájának elismerésére 1999-ben alapított Szent Erzsébet rózsája-díjat. A testület tagjai idén Mészáros Gézánénak adományozták a kitüntetést Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Szántó Ambrus egyházmegyei karitászigazgató ajánlása alapján.

A Honvéd Kulturális Központ Színháztermében rendezett ünnepi esten – melyen jelen volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja és Mádl Dalma asszony, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete –, Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A főpásztor beszédében a karitászmunkáról, mint az isteni parancs által előírt keresztényi szeretet alapvető megnyilvánulásáról szólt. Hiszen „az a keresztény ember, aki nem törődik felebarátjával, akinek nem nyílik föl a szeme, hogy meglássa a másikban azt az embert, aki talán szavak nélkül is kér valamit, akinek nem nyílik ki a szíve, hogy részvéttel forduljon a másik felé, az hamis keresztény lesz” – mutatott rá a Katolikus Karitász elnöke.

Spányi Antal köszöntötte a díjazottat, megköszönve neki a rászorulókért végzett önzetlen, szeretetteljes munkát. Ugyanakkor köszönetet mondott minden karitászmunkásnak, akik idős, magányos emberek életét aranyozzák be, akik meglátják a családok szükségét, vagy akik a nagy, súlyos katasztrófahelyzetekben segítenek erejüket, idejüket adva. A díjátadás ezrek és ezrek állhatatos, csendes munkájának az ünnepe – hangsúlyozta a püspök –, mely munkával Isten országát építik közöttünk.

A Szent Erzsébet rózsája-díjat Dr. Erdő Péter bíboros, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke adta át. 

A díj idei kitüntetettje, Mészáros Gézáné, Boda Márta Judit mintegy húsz éve végez folyamatosan beteglátogató szolgálatot a kalocsai kórházban. A beteglátogatás mellett adománygyűjtési utakra jár, ruhaosztási akciókat szervez és adminisztrációs munkákat is végez. A díjátadó ünnepségen háláját fejezte ki Istennek és mindazoknak, akik segítették őt szolgálatában.

Mészáros Gézáné kérdésünkre elmondta, már gyermekként az elesettekkel való törődés példáját tapasztalta a családban. Mind szülei, mind nagyszülei a segítő szeretet gyakorlására ösztönözték, majd édesanyja és saját betegsége fordította őt a betegek, a betegekkel való törődés felé. A díj nagy meglepetést, nagy örömet jelent számára, ugyanakkor nem várt elismerés az önként, szeretetből végzett szolgálatért. Mészáros Gézáné hitvallása szerint mindig mosolyt és reményt sugárzó szeretettel megy a betegekhez.

Dr. Bábel Balázs érsek a díjazott szorgos, áldozatos munkáját hangsúlyozta, amellyel a rangos erkölcsi elismerést kiérdemelte. A főpásztor elmondta, maga is tanította Mártát a hittudományi főiskola levelezős hallgatójaként. A Szent Erzsébet rózsája-díj fontos üzenete és célja Bábel Balázs szerint a figyelemfelhívás: Szent Erzsébetre és a karitatív munkára irányítja a figyelmet, így segítve a példa terjedését. Szent Erzsébet életének és a szeretetszolgálatnak alapja így fogalmazódik meg a Szentírásban: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40) Ez a lelkület vezeti az idei kitüntetett Mészáros Gézánét, a kalocsai karitász kórházi beteglátogató szolgálatának vezetőjét.

A jótékonysági műsorral egybekötött díjátadó est bevételét idén az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség által fenntartott „Csak Egyet” Szociális Segítő Központ javára ajánlják fel, amely elsősorban hajléktalanok ellátásával foglalkozik. 2011-ben az alapítók azzal a céllal hozták létre a központot, hogy a mai elidegenedett hajléktalan-ellátó rendszerben kialakítsanak egy olyan intézményt, ahol személyes szeretettel veszik körül a hozzájuk betérő rászorulókat.

A díjátadó ünnepségen közreműködött Fábián Éva és az Anima Musicae Kamarazenekar. A székely származású mesemondó egy Jézus gyermekkoráról szóló történetet mondott el, a kamarazenészek pedig Mozart F-dúr Divertimentójával és Bartók Béla Román népi táncok című művével örvendeztették meg a jótékonysági est közönségét.

Forrás: Magyar Kurír (bh)

', 'summary': '

2013. 11. 17.

Tizennegyedik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényének hangsúlyozására és a díjazottak személyes példájának elismerésére 1999-ben alapított Szent Erzsébet rózsája-díjat. A testület tagjai idén Mészáros Gézánénak adományozták a kitüntetést Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Szántó Ambrus egyházmegyei karitászigazgató ajánlása alapján.

', 'format': 'full_html1