Jubiláló intézmény

A kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársai kettős jubileumot ünnepeltek április 19-én. Az iskola eredeti, „régi” szárnya  100. éve szolgálja a gyermekek oktatását, a katolikus alapfokú közoktatás pedig 15 éve indult újra az intézmény keretei között.

Ezt a napot úgy tettük emlékezetessé diákjaink számára, hogy játékos feladatokat oldottak meg, „kincskereső” túrán vettek részt, majd részesei lehettek a tanáraik által adott vidám énekes műsornak. Minden osztály megnézte azt a diaképes vetítést, amelyet kollégáink elmúlt tanéveink ezernyi fotójából-színéből állítottak össze. Kettős örömünket fokozta, hogy ünnepi délelőttünket a Dr. Bábel Balázs érsek úr által bemutatott szentmise  és - ajándékként - Leányfalusi Vilmos atya orgona-hangversenye zárta.

A meghívott vendégek és a munkatársak egy derűs hangulatú fogadáson vettek részt, ahol Tóth Tibor igazgató úr pohárköszöntője után baráti beszélgetéseken elevenítették fel a tizenöt tanév komoly és vidám pillanatait. Így vált teljessé ez az ünnep.


(Tyavoda Julianna)
 

 

', 'summary': '

A kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársai kettős jubileumot ünnepeltek április 19-én. Az iskola eredeti, „régi” szárnya  100. éve szolgálja a gyermekek oktatását, a katolikus alapfokú közoktatás pedig 15 éve indult újra az intézmény keretei között.

', 'format': 'full_html1