A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda táborai

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány támogatásának köszönhetően tanulóink ebben az évben több nyári táborban is részt vehetnek. 2021. július 4. és július 9. között 83 tanuló nyaral majd Zánkán: 39 zömében negyedikes kisdiák, akik a "Kedves Naplóm" kreatív pályázaton elért első helyezésükért vehetnek rész az ottalvós élménytáborban, és 44 felső tagozatos, akik a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye felhívása alapján egyházmegyénk katolikus iskoláinak tanulóival együtt piheni ki a digitális tanrend okozta fáradalmakat a Balaton partján.
Az itthon "maradó - nyaraló" legkisebbekre is kalandok és élmények várnak!
2021. június 28 - július 2. között két csoportban 80 gyermek számára szervezzük az idei nyár első napközis táborát, majd augusztus 2. és augusztus 6. között 49 tanuló számára a második itthon maradós tábort. Júniusban a helytörténeti barangolások, kézműves foglalkozások, sportvetélkedők és önfeledt játék mellett egy napot az ópusztaszeri Csillagösvény Labirintus Öko Élményparkban, egy napot pedig Bugac pusztán töltünk. Az augusztusi élménynapközi csúcspontja minden bizonnyal a makói Maros Kalandpart és a Lombkorona sétány tanösvény lesz, de a szentkúti dottózás is felejthetetlen élményeket tartogat a kis táborozók számára. Az Alapítvány bőkezű támogatásának köszönhetően a zánkai élménytáborban való részvétel jelképes heti 1 000 Ft/fő összegbe, míg az itthon nyaralóknak teljes ellátással csak heti 500 Ft/gyermek kerül. (Zánkára az átszállások és a pályaudvarok között bőröndökkel történő mozgás elkerülése végett a tanulókat külön buszokkal utaztatjuk, melynek költségeit az érintett szülők átvállalták.)

Nyári napközis táboraink megszervezésére elnyert támogatási összeg bruttó 2 948 940 Ft, melyet a táborban résztvevő gyermekek és családjaik nevében is hálásan köszönünk az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány Kuratóriumának és munkatársainak.

Ezúton köszönjük meg Ancsa Margit intézményvezető-helyettes kolléganő pályázati és szervező munkáját. 

Tóthné Kovács Zsuzsanna

intézményvezető

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Kiskunmajsa