Vízkereszt és házszentelés a II. Rákócziban

Vizkereszt

 

 

Vízkereszt napján ünnepi szentmisén vettek részt a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai.

                 25

Január 6. vízkereszt napja, amely hármas ünnep a katolikus egyházban. Gyirán Péter iskolalelkész mutatta be a szentmisét, melynek keretében felidéztük Urunk, Jézus Krisztus megkeresztelkedését, első csodatételét a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta, illetve a háromkirályok látogatását Betlehembe. A liturgiában a hagyományoknak megfelelően vízszentelésre is sor került, melyet iskolánk épületének a megáldása követett. Kértük Isten áldását és segítségét az újesztendőben életünkre, és a diákok eredményes tanulmányi előmenetelére.

56 54 45