Lelki együttlétet tartottak Kecskeméten a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai számára. A nap Szentmisével kezdődött a kecskeméti társszékesegyházban, melyet Bábel Balázs érsek mutatott be. A főpásztor homíliájában a békére nevelésről szólt, a napi evangéliumhoz is kötve gondolatait.
Elmondta, hogy az evangéliumban van egy olyan mondat, ami Jézus sorsát lepecsételte. Miután látták Jézusnak a csodáit és azt, hogy sokan hisznek benne. Ekkor a főtanács, amely attól tartott Jézus körül politikai jellegű messiási mozgalom alakul ki, s a rómaiakat arra indítja, hogy fegyveresen fellépjenek és a zsidóknak engedélyezett, korlátozott önállóságot is megszüntessék. A főtanács állásfoglalását Kaifás főpap szavai foglalták össze: „jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért” /Jn 11, 50/. E szavakkal öntudatlanul bár, de jövendölt, hanem is úgy, ahogy ő gondolta. Jézus önmagára vette a népnek, az egész világnak a bűnét, hogy halálával megváltson minket. Amit Kaifás mondott, úgy vált jövendöléssé, hogy Jézus meghalt, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Nemcsak a politikai békesség, hanem az Istennel való békességnek a szerzőjévé vált. Így jövendölt róla Izajás próféta: „a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei okoztak nekünk gyógyulást” /Iz 53,5/.
A békesség kérdése ma mindennél időszerűbb. Jézus első szava a föltámadás után az volt: „Békesség nektek”. De ő már korábban is szólt róla, hiszen a nyolc boldogság egyik boldog mondásában azt mondja: „Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket” /Mt 5,9/. Nemcsupán a békességes lelkületűek, hanem akik fáradoznak a béke megvalósulásáért.
Hogy mit értünk békén és az hogyan valósítható meg? Az örök feladat és gond a történelem folyamán, hiszen az elmúlt négyezer esztendőben mindössze háromszáz évig volt olyan idő, amikor nem jegyeztek föl harcokat. A világnak a békéje Vegetius Renatus római hadtudományi író szerint: „Si vis pacem, para bellum – Ha békét akarsz, készülj a háborúra” formában tud fegyverek egyensúlyán nyugodni. Ezt látjuk a mai háborús világunkban is, valamiképpen fegyverekkel akarják megvalósítani a békességet. Ezért Jézus az utolsó vacsorán különbséget tett a világ békéje és az ő békéje között, azt mondotta: „az én békémet hagyom rátok, de nem a világét”/Jn 14, 27/. Ez a béke a rend nyugalmunk - ahogy Szent Ágoston mondja - Istennel, embertársaimmal és az emberi közösséggel, másokkal. Mi katolikusok valljuk, hogy az Istennel való békességnek nagyon jó eszköze a szentgyónás, de mindenképpen a bűnbánat, amikor megbánja valaki a bűneit és Istentől bocsánatot kér. Hiszen Ő az, aki egyedül megbocsáthatja a bűnöket. A szentgyónásban foghatóvá válik a bűnbocsánat, s nem a pap végzi a bűnbocsátást, ő eszköze, az Istennek, hogy megbocsátást, bűnbocsánatot nyerhessünk. Ezt Jézus hagyta meg, hiszen azt is húsvéti ajándékában mondja: „akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akinek nem, az nem nyer bocsánatot” /Jn 20, 23/. Itt az apostoloknak szóló ajándékról szóló ajándékról, adományról beszél.
Az önmagammal való békesség is nagyon fontos, hiszen ha valaki nagyon nyugtalan lelkében, az megmutatkozik viselkedésében és a környezetre gyakorolt hatásában. Önmagunkkal való békesség nemcsak azt jelenti, hogy elfogadom önmagamat, sok embernek baja van külső kinézetével, adottságaival, képességeivel, hanem még inkább a tiszta lelkiismeretet jelenti, az önmagammal való békesség. Falu Tamás költő mondja, hogy: mind szúrósabb darázs, mint a lelkiismeret-furdalás. Az előzőhöz kapcsolódik, ha bűneim vannak, ha arra nincs bocsánat, nincs feloldozás, akkor a lelkemben nyugtalan vagyok és úgy csinálok, mintha nem is lenne bűnöm, de azzal hosszútávon együtt élni nem lehet. Törekedni kell a tiszta lelkiismeretnek a békéjére, ez jelenti az önmagammal való békességet.
A másokkal való békesség már segítséget kíván, hiszen nevelődni kell rá. A békességnek a szívben lévő forrása kihat másokra. Szent VI. Pál pápa mondta: az igazi béke forrása az emberi szívben van, mindenkinek saját magának kell újjáteremteni, hogy másokkal is helyreállítsa. A békére nevelést csak ilyen személyek tudják megvalósítani.
Pedagógusoknak sok egyéb feladata között ez is osztályrészük, hogy békére neveljenek és az utánuk következő nemzedék amennyire lehet valósítsa meg környezetében, hogyha vezetőszerephez jut a társadalomban a békességet. Hogyan lehet erre nevelni? Lehet azt mondani, hogy ez egy interdiszciplináris feladat, hogy minden tantárgyban benne rejtőzik a békességnek a léte és a lényege. A humántudományok direktben rámutatnak arra, hogy milyen szerepe volt a békességnek a történelemben, vagy milyen módon tudták megvalósítani az emberek a környezetükben. A természettudományok is fontosak, hiszen gondoljunk arra, hogy a mai fegyverkezés mennyire a természettudományokon nyugszik. Ha például a fizika tanításában, akárcsak az atomerőről van szó, vagy olyan technikai megoldásokról, ami fegyverré válhat, akkor arra fel kell hívni a figyelmet. Rendeltetésszerű használata az Isten tervében a békés úton való hasznosítás. De nagyon fontos az agresszivitás kerülése szavainkban és tetteinkben. Lélektani megfigyelés, hogy az ember nem annyira öröklött tulajdonságként, hanem szerzett tulajdonságként szerzi az agresszivitást, vagy a szelídséget, annak az ellenkezőjét. Megfigyelhetjük, hogy vannak természetüknél fogva agresszív állatok. A kisoroszlán akármennyire kedves, mégis ragadozóvá válik. A házinyúlból soha nem lesz őrző-védő állat. Bele van programozva a fajfenntartásába az agresszivitás. De nem így az embernél, azt tanulnia kell, hogy mit lát, mit hall gyermekkorától kezdve nagyon fontos, lemondani az agresszivitásról. Hittanos gyerekeknek mondtam annak idején, hogy a legerősebb gyerek is, ha agresszív, sokkal több verést kap, mint a szelídebb gyerek, hiszen nincs olyan erős gyerek, amelyiktől erősebb ne lenne, vagy össze ne fognának ellene. Az agresszív gyerek sokkal több támadásnak van kitéve, mint olyan, aki a szelídségnek a megvalósítója. Nagyon fegyelmezni kell a gyerekeket, vagy kérni kell arra, hogy kerüljék mindazokat a témákat az okostelefonon, vagy akár internetes programokban, melyek az agresszivitásnak a játékai. Nehéz kísértés ez a gyerekek számára, de megfigyelték azt is, hogy azok, akik ilyen filmeket, ilyen műsorokat néznek, azok egy idő után elveszítik a valóságérzéküket és úgy gondolják, hogy az életben is csak annyi egy másik embernek a meggyilkolása, mint például a mozifilmekben, vagy ilyen játékokban.
Nagyon fontos a háborúnak a kiértékelése, hogy mit jelent ez az emberiség számára. Óvakodni kell attól, hogy beleplántáljuk a gyűlöletet az emberekbe, hogy vannak olyan népek, akik mint a csak ellenségeink lehetnének. Vigyázni kell a beszédünkre, hogy mit mondunk, fegyelmezzük -e. A tolerancia szóval újabban óvatosnak kell lenni, mert nagyon sokat azt értik, hogy mindent el kell fogadni, ami az erkölcsi rend ellen van, vagy a keresztény világnézet ellen is, fogadjuk el toleráns módon. Nem azt jelenti, hogy bólogatunk, hogy megmondjuk a véleményünket, de nem gyűlölködünk. A mások befogadása, elfogadása az ilyesfajta magatartást kíván. Nagyon nehéz a megbocsátásra való nevelés, hogy legyen bennünk készség, hogy meg tudjunk bocsátani, hiszen ezt imádkozzuk a Miatyánkban. A gyerekekben is ott van a gyűlölködés és a bosszú szelleme nagyon könnyen kirekesztenek másokat, vagy tettleges módon is bántalmazzák. Van tehát feladatunk a békességre való nevelésben. Mi hiszünk abban, hogy az imádság is hozzájárul a békességhez. Minden szentmisében van egy ilyen fölszólítás: Legyen békesség veletek mindenkor! Fölszólítjuk, hogy Engesztelődjünk ki szívből egymással! Bocsássunk meg egymásnak, korábban a kézfogással érzékeltettük is, most a covid óta inkább egy fejhajtással, vagy meghajlással mutatjuk ki. Ha egyszer ott vagyunk a szentmisén akkor törekedjünk a megbocsátásra az ellenünk vétkezőknek.
Itt volna a feladatunk mindannyiunknak, akik fiatalokkal foglalkozunk. A jövő békessége azokon múlik, akik most nevelődnek és a békességes, vagy agresszív lelkületet teszik a magukévá. Nekünk keresztényeknek ez a küldetésünk, hogy egy gyilkos, háborús világban keressük a békességet, annak megvalósulását, hiszen az alkotó életnek a föltétele. Szent Pál apostol írta Timóteusnak, kedves tanítványának: Mindenekelőtt végeztess imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért, az összes elöljáróért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk Isten félelemben és tisztességben. Ez a fölszólítás nekünk is szól.
A Szentmise után az előadásokat Novák István atya tartotta, aki az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese. Az első előadásban a nagyböjti erénygyakorlatokat, és a kiengesztelődés fontosságát mutatta be két afrikai ország történetén keresztül. A második előadásban a szinódus egyházi intézményekre vonatkozó feladatait ecsetelte. A nap közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.
Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf