Költészet napot ünnepeltek az Egyházmegye óvodái Kiskunhalason

Hagyományainkhoz híven a Költészet napját közösen ünnepelték a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye óvodái. Sajnos az elmúlt 2 évben a pandémia miatt nem találkozhattunk ezen a jeles napon. Most viszont megszervezésre került ismét Kiskunhalason a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai Tagintézményében a Vers ünnep.

 

 

33 kisgyerek verselt „Madarak és virágok” mottóval, egymást is megörvendeztetve a szebbnél szebb tavaszváró költeményekkel. Érkeztek gyerekek Kecskemétről, a két katolikus óvodából, Kiskunmajsáról, Jánoshalmáról, Tázlárról, Bajáról, Imrehegyről, és a kiskunhalasi óvodásokat hat gyermek képviselte.

 

 

 

Az ünnepség vendégfogadással kezdődött. Ezek után Gyirán Péter káplán atya áldással indította versmondó délelőttünket. A bensőséges hangulatú tavaszváró költemények meghallgatása közben a házigazdák Csillag csoportosai imádságos, énekes összeállítással kedveskedtek a vendégeknek.

 

 

Egy következő versmondó blokk után a Szivárvány csoportosok körjáték koszorúval táncoltatták, énekeltették meg messziről jött társaikat.

 

 

A versmondó délelőtt zárásaként anyaintézményünk két tanítója Kothenczné Fődi Anita és Tormáné Török Szilvia értékelte, dicsérte az ügyes és bátor szavalókat. Mindenki jutalomban részesült. Örömmel vették át a gyerekek az általunk nagy szeretettel készített ajándékokat: emléklapot, könyvjelzőt és az óvodánk jelképévé vált lombos fa alakú nyakláncot.

 

 

Nagyon nagy hála és köszönet kedves kollégáimnak, a szülőknek a gyermekek felkészítéséért, az együtt töltött, tartalmas, szeretetteljes délelőttért. Nagyon fontos, hogy gyönyörű anyanyelvünket, a verseket, már egészen kisgyermek korban megszerettessük a gyermekekkel, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy lelkük szépül a versek mondogatása által.

 

Kiskunhalas, 2022. április 11.

 

Tallér Erzsébet                     

tagintézmény-, és munkaközösség-vezető