Projekttükör a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvodában

Intézményünk, a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai, diákjai szívesen vesznek részt hazai és nemzetközi projektek megvalósításában.  2015-ben zárult a tanártovábbképzést támogató Erasmus+ programunk, melynek keretében kollégáink tanulmányutakon vettek részt Angliában és Németországban. Az EU által támogatott lehetőség kiváló volt a nyelvi ismeretek felfrissítésére, szakmai kapcsolataink bővítésére. A kiválasztott kurzusok segítették korszerű módszertani és IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák) ismeretek elsajátítását. 

Beszámolónk alapján a program magyar koordinátora, a Tempus Közalapítvány cikket jelentetett meg időszakos kiadványában a projektről (Pályázati pavilon 2015 ősz).

„Bár szinte csak most indult az Erasmus+ program, számos jó tapasztalatot osztottak meg velünk pályázóink. Idén nyáron jó néhány 2014-ben benyújtott Erasmus+ KA1 mobilitási projekt zárult, közöttük a kiskunhalasi Szent József Katolikus Áltanos Iskola és Óvoda projektje, melynek címe: Minőségfejlesztés az idegen nyelvek oktatásában és az IKT eszközök használatában”. Az új programban az egyik legmeghatározóbb változás az, hogy a továbbképzéseken részt vevők már nem pályázhatnak egyénileg. Az összetett pályázatok immár intézményi szintre léptek. A pedagógusoknak az intézmények igényeihez is igazodva kellett megfogalmazni céljaikat, melyeket egy Európai Fejlesztési Terv elkészítésével kellett megerősíteniük. Így lettek az eddigi, gyakran egyszemélyes pályázatokból projektek. ”

A teljes cikk a Pályázati Pavilon 56-57. oldalán található.

http://tka.hu/docs/palyazatok/magazin_2015_osz1601110922.pdf

Kárász Péterné

 

', 'summary': '

Intézményünk, a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai, diákjai szívesen vesznek részt hazai és nemzetközi projektek megvalósításában.  2015-ben zárult a tanártovábbképzést támogató Erasmus+ programunk, melynek keretében kollégáink tanulmányutakon vettek részt Angliában és Németországban. Az EU által támogatott lehetőség kiváló volt a nyelvi ismeretek felfrissítésére, szakmai kapcsolataink bővítésére.', 'format': 'full_html1