Reformáció katolikus szemmel

Néhány nappal a reformáció 500. évfordulójának emléknapja után, november 5-én vasárnap került sor a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szokásos évi Szinódusi Találkozójára, amelyen szintén a reformáció volt a téma, de a Katolikus Egyház szempontjából vizsgálva.

A rendezvénynek a kecskeméti Szent Család Plébánia adott otthont. Mintegy 120 résztvevő sereglett össze a Főegyházmegye több településéről, hogy meghallgassa az előadásokat, bekapcsolódjon a beszélgetésekbe. Görbe László piarista atya, a kecskeméti piarista templom plébánosa Lutherről és az általa elindított mozgalomról beszélt. Ismertette a történelmi, társadalmi hátteret, az akkori egyház visszásságait, Luther életének főbb eseményeit és tanításának lényegét.

Dr. Finta József érseki helynök, a Kecskeméti Főplébánia plébánosa pedig a nagyobb keresztény felekezeteknek az Eucharisztiáról, illetve az Úrvacsoráról vallott tanítását mutatta be, megmagyarázva ezzel, hogy jelenleg miért nem lehetséges a katolikusok és protestánsok közös áldozása, úrvacsorához járulása.

A találkozón részt vett Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is, a Püspöki Konferencia ökumenikus ügyekkel megbízott püspöke. Az előadások után beszélgetésekre nyílt lehetőség Érsek atyával, illetve az előadókkal. A rendezvény szentmisével ért véget este hat órakor.

A mostani alkalom is megerősítette a szervező Parázs Pasztorális Iroda munkatársait abban, hogy továbbra is érdemes minden évben fáradozni azért, hogy legalább egy ilyen alkalom létre jöjjön. Komoly lehetőséget biztosít ugyanis a felnőtt hívek továbbképzésére, egy-egy éppen aktuális lelkipásztori téma alaposabb körüljárására.

Kecskemét, 2017. november 6.

 

                                                                                                                         Dr. Finta József

                                                                                                              általános helynök, plébános

 

http://www.parazskozpont.hu/szinodusi_talalkozo_2017_galeria

 

http://www.parazskozpont.hu/programok/20171105_000000_szinodusi_gyules_2017