2017. április 7-9. között iskolánk diákjai és tanárai 3 napos kiránduláson vettek részt, amelynek célja Nagyvárad és környéke kulturális emlékhelyeinek felkeresése és megtekintése volt.
Április 7-én délben indultunk volna, de sajnos félórás késéssel szállhattunk fel a buszra, mivel ezen a napon zajlott a XVII. Erdélyi Prózafelolvasó Verseny is, amelyen iskolánk diákjai és tanárai közül néhányan szervezőként közreműködtek.
Miután útra keltünk, azt találgattuk, hogy vajon mennyi időt vesz majd igénybe az ártándi határ átlépése, hiszen a média napok óta riogatott bennünket a több órás várakozási idővel. Szerencsére mi ezt nem tapasztaltuk, mert Magyarországról a kilépés zökkenőmentes volt. A beléptetésnél azonban több kilométeres sor kígyózott, ekkor döntöttük el, hogy a visszafelé utat már nem erre tervezzük.
Délután hat órára érkeztünk meg. Nagyon meghatott mindenkit, hogy Takács Zoltán, a kísérőnk így fogadott bennünket: „Gyerekek, ide hazajöttetek!”
Megtekintettük a székesegyházat és az Érseki Palotát. A néphit úgy tartja, hogy a palota épületnek 365 külső ablaka az év napjaira emlékeztet, de valójában csak 282 található az épületen. Késő osztrák barokk stílusban épült, a híres bécsi Belvedere-kastély kicsinyített másának szánták, részben emiatt és részben egyéb vallási konfliktusok miatt Mária Terézia elítélte az alapítót, Patachich Ádámot, aki Nagyvárad püspöke volt 1759 és 1776 között, majd kalocsai érsek lett. Végül 1771-ben Mária Terézia magyar királynő a fiával József főherceg trónörökössel ide látogatott, hogy megbékéljen azzal a létesítménnyel, amelynek létrejöttét eredetileg nem támogatta. Sajnos 1773-ban a palota rejtélyes tűzeset nyomán leégett, de a következő kinevezett püspök az eredeti terveknek megfelelően azonnal helyreállíttatta.
A palota kertjében gyönyörű magnóliafák állnak, amelyek éppen virágoztak.
Mivel a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, ezért fontos volt számunkra, hogy ellátogassunk Nagyváradra. Itt őrzik Szent László koponyájának egy darabját, amelynek értéke felbecsülhetetlen.
A szállásunk a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium bentlakásán volt. Nagyon megkapó volt az a puritán, de tiszta és barátságos környezet, ahol vendégül láttak minket.
A vállalkozó szellemű diákok néhány tanár kíséretében még felkeresték a kivilágított belvárost, amely méltán vívta ki a Románia legszebb városa címet 2015-ben. Meglepve tapasztaltuk, hogy egy több százezres város főterén, ahol a magyarság aránya 30%-os csak, magyarul szerepel a „Kellemes húsvéti ünnepeket!” felirat a tér közepén. Ebben az évben ünnepségsorozatot szerveztek a főtérre, ahol a karácsonyi vásárok világát megidézve kivilágított nyúl és tojás pompázott a fabódék között.
Másnap reggel korán reggeliztünk, hogy a sűrű programunkat végig tudjuk járni. Szerencsére az idő kegyes volt hozzánk. Az előző napi eső már elvonult, kisütött a nap és így megcsodálhattuk a Sebes-Körös partján a színpompás tulipánokat.
A következő állomás a még épülő új zsinagóga volt. A rabbi helyettese elmondta, hogy a falon látható díszítést kézzel festették, ez lenyűgözte a diákokat, hiszen minden falon más és más minta futott végig a padlótól a mennyezetig.
Ezután elsétáltunk a főtérre, ahol bejártuk a görög-katolikus és görög-keleti templomokat. Az idegenvezetőnk elmondta, hogy a húsvét az ortodox egyházban is az egyik legfontosabb egyházi ünnep, itt a hívek nagyon komolyan veszik a szertartást, annyira sokan gyűlnek össze, hogy nem férnek el az épületben, ezért a liturgiát kihangosítva a templom előtt is követhetik. Előfordult már, hogy a mise végén a hatalmas tömegből az idősebbek szinte összeverekedtek a szenteltvíz-tartó előtt, mert nem jutott nekik belőle.
Délben felmentünk a Városháza tornyába, ahonnan impozáns látványt nyújtott Nagyvárad. Lefelé az egyik diák megszámolta, hogy pontosan 252 lépcsőfok vezet fel és le, szerinte ennyit még életében nem lépcsőzött, de megérte.
Ezután szabad időt kaptak a csoport tagjai, önállóan fedezték fel a várost.
Kora délután megnéztük a felújított Sas-palotát, majd elsétáltunk a felújított váradi várhoz. Útközben megálltunk a régi Emke Kávéház előtt, ahol Ady Endre töltötte napjait. Mivel két magyartanár is utazott velünk, mindketten lefotózkodtak az épület emléktáblái előtt. A közelben található Ady Múzeum termeit is végigjártuk.
A várkertben éppen virágzott a pitypang. Lenyűgöző látványt nyújtott a zöld fűben a napsárga virágtenger. Ez a kép szinte mindenkit megihletett, talán itt született a legtöbb fénykép.
A nagyváradi vár Közép-Európa egyik legjobban megőrzött, olasz reneszánsz stílusban épített, ötszögű sarokbástyákkal körülvett vára, mai formáját 1570-1618 között nyerte el.
A vár hat éven át tartó felújítása nemrég fejeződött be. A komplexum megérte a ráfordított 6 milliárd forintot, mert az ide látogató hiteles képet kaphat a vár történelméről. Bár a kiállítások még nem nyerték el végleges formájukat, sok terem még üresen tátong, mégis felejthetetlen élményt nyújtanak a lapidáriumban bemutatott tárgyi emlékek, pl. egy XVII. századi unikornis.
Vasárnap megkoszorúztuk Lorántffy Zsuzsanna szobrát. Ellátogattunk a Nagyváradtól 7 km-re fekvő Félixfürdőbe. Megcsodáltuk a tavi rózsákat a hat tavon. Sétáltunk a gyönyörű parkban, majd innen indultunk tovább Nagyszalontára. Előtte elköszöntünk Zolitól, aki két és fél napon át lelkiismeretesen kísért minket.
Nagyszalontára érkezve megkoszorúztuk a Csonka Toronyban Petőfi és Arany szobrát, majd elsétáltunk Arany szülőháza helyén álló tájházhoz, ahol a helybéli idegenvezető nagyon kedves előadásában mutatta be az Arany-korabeli életet.
A református templom mögötti emlékparkban végignéztük a hely híres szülöttjeinek szobrait, majd fáradtan, de lélekben gazdagon indultunk haza.
