Vízkereszt ünnepe a II. Rákócziban

Vízkereszt, a karácsonyi ünnepkör zárónapja a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe, amikor Jézus emberek közötti három megjelenésére emlékezünk.

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium kommunikációs termében tartott vízszentelést Berki József iskolalelkész, aki elmondta, hogy az Isten azért jött közénk, hogy kinyilvánítsa szeretetét és ezért jelent meg ember alakjában. Vízkereszt Jézus kinyilvánulásának eseményeit kapcsolja össze, ekkor felidézzük, hogy a napkeleti bölcsek a betlehemi csillagot követve felkeresték a kis Jézust, megkeresztelkedését a Jordán vízében, valamint az első csodatételét, amikor borrá változtatta a vizet a kánai menyegzőn.

A hagyománynak megfelelően az atya végigjárta és megszentelte az iskola helyiségeit, valamint a bejárati ajtó szemöldökfájára felírta az évszámot és a három királyok nevének kezdőbetűit.

 

Képek forrása: Tekoweb (www.teko.hu)