Hitoktatói továbbképzés és családi nap Kalocsán

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hitoktatói és családjai számára rendeztek lelki napot Kalocsán 2019. október 26-án. A programot az egyházmegyei kateketikai és családbizottság közösen szervezte meg.

                                                 20

A nap Szentmisével kezdődött a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban, ahol Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel az egyházmegye számos papja együtt mutatta be a legszentebb áldozatot.

1  11

A főpásztor szentbeszédét a missziókra való figyelemfelhívással kezdte. Megemlékezett a Szentatya szándékáról az idei missziós hónapról, mely megemlékezés XV. Benedek száz évvel ezelőtt kiadott, a missziós küldetést kiemelő apostoli buzdításáról. A hitoktatás feladata, valamint a családok élete egyaránt missziós küldetés. Megemlítette, hogy a Szentmisében átadja a hitoktatói kitüntetéseket. A Koszter atya díj a kalocsai érsekség híres papjáról Koszterszitz Józsefről lett elnevezve, aki nagy katekéta volt a múlt század közepén, kalocsai születésű, aki a gimnáziumi és egyetemi ifjúsággal foglalkozott, de a papnövendékeket is megszólította a Lépcsőima kezdetű művével. Az érsek a napi szentírási szakaszok elemzésével folytatta elmélkedését. Szent Pál apostol a testi és a lelki ember között tesz különbséget. Olyan, mintha az embert szét akarná választani, hogy ne foglalkozzunk testi dolgokkal csak lelkiekkel. Ez azonban erkölcsi jellegű megkülönböztetés. Aki a Szentlélek sugallatait befogadja, az életét úgy alakítja, hogy felemelkedjék olyan magaslatra, hogy ez átjárja a mindennapi életét. Szent Pál örök evangéliumot mond ki: a Szentlélek, aki feltámasztotta Krisztust, feltámaszt bennünket is. Ez a lényeg. Ma sok mindent elvárnak az Egyháztól: legyen szociális érzékenysége, legyen ökológiai érzékenysége, legyen kiváló oktató-nevelő, de mindez csak következménye annak, hogy Krisztus feltámadt, és hiszünk a feltámadásban.

3 4

Beszédét az evangélium magyarázatával folytatta, mely a szerencsétlenül járt emberek példabeszédéről szól. Erről az érsek kifejtette, hogy sokszor felteszi az ember szerencsétlenségek idején a kérdést, hogy miért engedte az Isten. De ha kritikusak vagyunk, akkor látjuk, hogy az okok vizsgálatakor kiderül, hogy sokszor még a természeti csapások okainál is ott van az ember bűne. Elmélkedésében kifejtette a fügefa példabeszédének magyarázatát is. Úgy tűnik, hogy a példabeszédben a gazda és a vincellér beszélgetéséből kiderül, hogy Isten tulajdonsága a hosszan tűrés és az irgalom, ahogy a szeretethimnusz is hirdeti: a szeretet türelmes.

8  9

A tanítás feladatának teljesítésében is elengedhetetlen, hogy az ember megtanulja a türelmet, mert a nevelés csak türelemmel megy annál is inkább, mert nem minden esetben látjuk a gyümölcs beérését. A Szentmise végén a főpásztor átadta a Koszter atya díjakat, melyeket Bobár András, és Fischer Róbert hittanárok kaptak az idei évben.

5  7

A Szentmise után a program a Nagyasszonyunk Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban folytatódott, ahol a családokat színes program várta. A családtalálkozó előadását Leskovics-Ortelli Andrea pszichológus tartotta, mialatt a gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt.

9  10

A hitoktatók lelki továbbképzéséről Barcsák Marianna a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője gondoskodott, aki a konfliktuskezelés témáját dolgozta fel két remek előadás keretében.

12  13

Délután a családoknak bábszínház volt, míg a hitoktatók a szokásoknak megfelelően kreatív hittan foglalkozáson vehettek részt, melyet az idei évben a solti esperesi kerület katekétái állítottak össze. A nap közös imával zárult, mely után a családok és katekéták egyaránt élményekben gazdagodva térhettek haza.

  15 16

17  18

 

 

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf