„Az egyedül-létből az együtt-létbe” – Szent Imrések a Dunakanyarban

A fenti mottóval került megszervezésre 2017. október 7-én a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, ahová Kecskemétről két autóbusszal utaztunk, köztünk a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola nyolcadikos fiataljai.

A magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő országos lelkinapjának programjai ezúttal az imádság köré szövődtek.

A főelőadást Nagy Bálint jezsuita atya, a rendtartomány hivatásgondozója tartotta. Ahogy azt a meghívó levelében is kifejtette: az imádság nem magányos gyakorlat, hanem olyan belső otthon, amelyben személyes tér nyílik a teremtő Istennel való találkozásra. Majd így folytatta: „Az imádság az egyik legizgalmasabb dolog a világon. Titka és öröme nem kívül keresendő, nem kell távolra elmennünk, hogy tanuljunk róla. Egészen közel van. Csak mernünk kell megállni, hogy észrevegyük.

Hogy ezt megtapasztalhassuk, segítségünkre voltak az imamódszerek, melyeket mi is kipróbálhattunk a fiatalokkal, megtalálva így az Istennel való közös nyelvet, illetve közelebb kerülve ahhoz.

A nap szentmisével záródott, melynek főcelebránsa Varga László püspök atya volt.

 

Deo gratias!

                                                                                                              Tóth Tibor iskolalelkész

 

Fotók: Molnár Zoltán