Útban a Rákóczisok az ország legjobbjai közé

Az intézmény hagyományaihoz méltón szerepeltek idén is a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóján.

A Tekósok három korosztályban is egyéni győzelemnek örülhettek, a 11. és 12. évfolyamon pedig a csapatversenyt is megnyerték.

A 9. évfolyamosoknál Szabó Kitti (9.a) ért el első helyezést, ezzel bejutott az országos fordulóba. Hasonlóan teljesített Honfi Dániel (11.a) is, aki a 11. évfolyamon bizonyult legjobbnak. A második helyezett is a Rákócziból került ki Kovács Veronika (11.c) személyében. Ebben a korosztályban ráadásul a csapatversenyt is a II. Rákóczi nyerte, ahová a fenti két tanuló mellett a negyedik helyen végző Horváth Patrik (11.a) eredményét számították még be.

A 12. évfolyamon is kettős győzelem született. Egyéniben Nagy Norbert (12.c) diadalmaskodott és csapatban is a Tekó érdemelte ki az első helyet, amihez Blahó Barnabás (12.c) és Jurinovics Evelin (12.c) negyedik és nyolcadik helyezése is sokat tett hozzá.

Az eredményhirdetésnél különdíjban részesítették a tanulókat felkészítő Szauter Zsuzsanna és Tóbiás Zoltánné tanárnőket.

A Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékversenyen is kiemelkedően szerepeltek az iskola diákjai. Pleszkán Tamás 14.a osztályos tanuló programozás kategóriában 100%-os teljesítménnyel bejutott az országos döntőbe. A kiemelkedő teljesítmény alapján bizakodva várhatja a Szegeden április 8-án megrendezésre kerülő megméretés végeredményét, ahol komplex gyakorlati feladat elkészítése vár a résztvevőkre programozás, illetve webprogramozás témakörben.

', 'summary': '

Az intézmény hagyományaihoz méltón szerepeltek idén is a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóján.

A Tekósok három korosztályban is egyéni győzelemnek örülhettek, a 11. és 12. évfolyamon pedig a csapatversenyt is megnyerték.

', 'format': 'full_html1