Meglelni hont a hazában - vetélkedő

Meglelni hont a hazában

Városi helytörténeti vetélkedő a Szent József Katolikus Általános Iskolában

 

A Szent József Katolikus Általános Iskola immár kilencedszer rendezte meg Meglelni hont a hazában elnevezésű helytörténeti versenyét november 29-én. Az idén az 5-6. évfolyamos négy fős csapatok vetélkedtek a város valamennyi – az érintett évfolyamot indító – közoktatási intézményéből. A verseny témája a frissen létrejött Kiskunhalasi Járás – Észak-Bácskai Körzet kulturális út volt. Az út a két ország bevont területeinek építészeti, ipartörténeti, néprajzi, régészeti emlékein vezeti végig a bel- és külföldi turistákat. Büszkék lehetünk városunk bevont értékei mellett arra is, hogy a kulturális út a Thorma János Múzeum és a szabadkai Városi Múzeum munkatársainak közös uniós pályázata nyomán jött létre.

A tanulók megismerkedtek a Kiskunhalasi Járás területén található kijelölt épületekkel, szobrokkal, emlékhelyekkel, tájházakkal, ritka régészeti leletekkel. Rengeteg képet kellett felismerniük, gondosan áttanulmányozniuk, aminek köszönhetően ők már gondolatban és lélekben végigjárták ezt az utat.

A kreativitásra és játékosságra épülő versenyben számot adtak a térség történelmének egy szakaszáról, eldöntötték, melyik állítás igaz vagy hamis az építmények vonatkozásában, és bemutattak egy a kulturális útról szól sajtótájékoztatót is. Ezt a jelenetet szerették a legjobban. Az erre készített poszterek megmutatták a kreativitásukat, fantáziájukat is. Remek, ötletes darabok születtek.

Szoros verseny alakult ki a hat csapat között. Olyannyira, hogy a három második helyezett alig maradt el az elsőtől, sőt a harmadik helyen is két csapat osztozott.

Nagy örömünkre a versenyt Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, s a díjak, jutalmak átadásában Vágó Ferencné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kiskunhalasi Tankerülete igazgatója és Csúzdi Zoltán, a tankerület igazgatóhelyettese is részt vett. A Tankerület ajándékokkal is támogatta rendezvényünket.

Szólt néhány biztató szót a versenyzőkhöz Dr. Finta József plébános atya és természetesen a rendezvény házigazdája, Tóth Tibor igazgató úr is. Kerpits Miklós a főegyházmegyei EKIF elnöke sajnos csak egy rövid ideig tudta figyelmemmel követni a vetélkedést.

A zsűri – Szakál Aurél elnök, a Thorma János Múzeum igazgatója, Sütőné Mohos Anita a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola tanára és Palásti Károly, a Bibó István Gimnázium tanára – értékelése szerint is magas színvonalú vetélkedés volt ez. A diákok rendkívüli alapossággal készültek fel, s a jelenetben a szóbeli kifejezőkészségükről, talpraesettségükről is bizonyságot tettek. A kiváló eredményeket elérő csapatok között a Kertvárosi Általános Iskola győzött. Intézményünk az értékes második helyen végzett.

A verseny egyetlen résztvevője sem távozott ajándék nélkül, amit köszönünk a Római Katolikus Főplébánia, a rendező iskola, a Thorma János Múzeum és a KLIK Kiskunhalasi Tankerülete nagylelkű támogatásának.

A jó hangulatú verseny után mindenki vidáman távozott. Reméljük, ez jövőre is így lesz!

Tyavoda Julianna

 

A győztes csapat

', 'summary': '

Meglelni hont a hazában

Városi helytörténeti vetélkedő a Szent József Katolikus Általános Iskolában

 

', 'format': 'full_html1