Katolikus Iskolák VIII. Országos Takáts Sándor Történelemversenye

2012. május 12-én a Főegyházmegye kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolájában rendezték meg a Katolikus Iskolák VIII. Országos Takáts Sándor Történelemverseny döntőjét. Ebben a versengésben az a 12 csapat vett részt, amely a három írásbeli forduló feladatait a legeredményesebben teljesítette. Ezek részben elméleti, részben kreativitást, szervezőkészséget kívánó feladatok voltak. A feladatok összeállítói a kijelölt szakirodalmi anyag elsajátításán felül nem csupán a plébániatemplomokat ismertették meg alaposabban a csapatok tagjaival, de fel kellett kutatniuk a legközelebbi barokk kastélyt is, amelybe el kellett látogatniuk. A csapatok által számítógéppel készített diasorozat pedig közel hozta egymáshoz a térben távol levő katolikus iskolák tanulóit.

            

A KPSZTI-vel közösen meghirdetett verseny témája ebben a tanévben a XVIII. század volt. Amint a címe: Katolikus megújulás – magyar megújulás is mutatja, a magyarországi változások álltak a középpontban, de ezek kapcsán a csapatok tagjainak el kellett igazodniuk a század európai eseményei között is.

A 12 csapat versengéséből a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola (Budapest) csapata került ki győztesen. A második helyezést a Piarista Általános Iskola (Kecskemét), a harmadikat pedig a Szent Orsolya Katolikus Általános Iskola (Sopron) csapata szerezte meg. A vendéglátó kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola négyfős csapata a hetedik helyet szerezte meg az erős mezőnyben.

 

Ezt az eredményt Dr. Korzenszky Richárd perjel atya, a zsűri elnöke Dr. Bábel Balázs érsek atyával együtt hirdette ki. A rendezvény díjait és költségeit a Nemzeti Tehetség Program és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye támogatta elsősorban. Emellett a Thorma János Múzeum és a Szent József Katolikus Általános Iskola is hozzájárult az esemény sikeréhez.

A rendezvényről tudósított a Halas Televízió, a Halasi Tükör, a Duna Televízió Katolikus krónika című műsora. Hírt adott róla a Magyar Kurír és a Petőfi Népe. (Tyavoda Julianna)

', 'summary': '

2012. május 12-én a Főegyházmegye kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolájában rendezték meg a Katolikus Iskolák VIII. Országos Takáts Sándor Történelemverseny döntőjét. Ebben a versengésben az a 12 csapat vett részt, amely a három írásbeli forduló feladatait a legeredményesebben teljesítette. Ezek részben elméleti, részben kreativitást, szervezőkészséget kívánó feladatok voltak.', 'format': 'full_html1