![kep53](/sites/default/files/styles/large/public/2022-10/termeny22-19.jpg?itok=6X-XdYq8)
Október első vasárnapja a Terményáldás ünnepe, melyről a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikumban is megemlékeztek.
Minden földművelő nép hagyományai között megtalálhatóak azok az ünnepségek, amelyekkel a mezőgazdasággal foglalkozók bőséges termést kérnek Istenüktől, és hálát is adnak ezért.
A keresztény kultúrában a terményáldás során köszönetet mondunk Istennek a jógáért, áldásaiért. Korábban Szent István ünnepén, illetve Nagyboldogasszony ünnepén adtak hálát a hívek az év terméséért. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2014-ben meghozott döntése alapján minden év októberének első vasárnapja a Terményáldás ünnepe. A II. Rákócziban megtartott ünnepségen Gyirán Péter iskolalelkész beszélt Isten gondoskodásáról és áldásáról mely munkánkat kíséri, majd megáldotta a Tekó tanulói és pedagógusai által készített terményoltárt.