A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda jubileuma

1kep

 

 

 

2022. október 7-én bensőséges ünnepség színhelye volt iskolánk. Huszonöt évvel ezelőtt alapították újra a katolikus általános iskolát, ekkor indult meg ismét a katolikus elkötelezettségű oktatás Kiskunhalason. Küzdelmekkel, nehézségekkel és sikerekkel teli negyed évszázad van mögöttünk. Pedagógusaink áldozatos, szakmailag magas színvonalú munkája meghozta gyümölcsét, a város és környéke elismert nevelési-oktatási intézménye lettünk. Ezt és az utóbbi években végbement felújítási, átépítési munkák megvalósulását ünnepeltük a jeles napon. Vendégeink: Dr. Bábel Balázs Érsek Atya, Fülöp Ernő érseki irodaigazgató, Kerpits Miklós EKIF elnök, Kósa Erzsébet, alapító igazgató, Vangel Imre, alapító plébános, Tóth Tibor, korábbi igazgató, Seffer Attila, plébános, iskolalelkész, korábbi iskolalelkészeink, a testvériskolák vezetői, a felújítási-építési munkák tervezői, kivitelezői és meghívott vendégeink Érsek Atya köszöntője, Kósa Erzsébet és jelenlegi igazgatónk, Dózsáné Mohos Mónika ünnepi gondolatai után a gyermekek műsorában gyönyörködhettek.

 

kep5

435453

989ö   4546w24

 

Színjátszóink Szent József életéből merített példát állítottak elénk, negyedikeseink moldvai táncot mutattak be, óvodásaink pedig egy vidám őszi forgatag hangulatával ajándékoztak meg bennünket. Zenélni tanuló diákjaink zongorán és fuvolán játszottak. Az ünnepi alkalmat a Szent József Pedagógus Énekkar keretezte két mű előadásával, gyermekkórusunk pedig egy francia dalt énekelt.

987  3243

 135  323535

665  648

Az ünnepség zárásaként vendégeink megtekinthették a felújítás során megszépült, kibővült iskolát, majd az agapén kötetlen beszélgetéssel zárult az alkalom. Méltó módon, az elmúlt időszakot értékelve és a jövőbe tekintve ünnepeltünk.