Zenélő díszudvar kiskunhalasi iskolánkban

kep9

 

 

 

Pünkösdhöz közeledve iskolánk új programot hozott létre hagyományteremtő céllal: a Zenélő díszudvart. Rendezvényünkön a muzsikával kapcsolatos tehetségeink mutathatták be egész évben elért eredményeiket. Az előadáson több mint 120 tanuló lépett fel, a fúvós zenekar tagjai, a néptáncosok, az iskolai gyermekkórus, a kisiskolások és végzősök, továbbá egyéni hangszeresek. Reméljük, hogy az új program motiválóan hat az intézmény tanulóira, s egyre többen kapnak kedvet, ilyen irányú elfoglaltság műveléséhez. A diákok elismerésére és ösztönözésére az igazgatónő, mint magánszemély díjat alapított Szent Ágoston elnevezéssel. Ebben az évben a díjat Kovács Kata 7. évfolyamos, kiemelkedően tehetséges zongoristánk vehetett át. Kitartásához, zeneszeretetéhez gratulálunk!

352  324

8ö7  8ö7

797  tzr

5685

(Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda)