Horvát nemzetiségi nap Kalocsán

A rendezvényt a Kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezte meg, Szabó László elnök vezetésével 2018. június 17-én. Az elmúlt évekhez hasonlóan Antunovity János püspök születésének évfordulójához kapcsolódott a találkozó. Igazán öröm, hogy a horvát nemzetiségű híveknek ma is fontos, hogy évente az érseki székvárosba zarándokoljanak.

Antunovity János (1815–1888) Kunbaján született nemesi családból, amely rokonságban volt az almási Antunovics birtokos családdal. 1842-ben lett almási plébános. 1859-ben Kalocsára került kanonoknak, majd nagyprépost lett, végül 1876-ban boszniai választott püspök. A bunyevác öntudat felébresztőjeként tartják számon. 1888-ban Kalocsán halt meg, itt is temették el. A rendezvény kulturális programmal kezdődött, majd az egyházmegye horvát hívei ünnepi szentmisén vettek részt a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban. A szentmisét Msgr. Stjepan Beretić a szabadkai Szent Teréz Székesegyház plébánosa mutatta be. A mise záróáldása után az ünneplők a Katona István-ház elé vonultak, ahol megkoszorúzták Antunovity János püspök emléktábláját. Az ünnepen Horvátország pécsi konzulátusa is képviseltette magát, megjelentek az országos, valamint a megyei horvát nemzetiségi önkormányzatok vezetői is. Nagy számban voltak együtt a Főegyházmegyében élő horvát nyelvű hívek Vaskútról, Hercegszántóról, Dusnokról, Bátyáról, valamint több más településről. Az ünnep hivatalos részét vacsora követte, majd a táncház késő estig tartott. A Főegyházmegyét Polyák Imre tb. kanonok, nemzetiségi püspöki helynök, valamint Szűcs Tibor kanonok, főesperes képviselte a rendezvényen.

 

Fotó: Koprivanacz Kristóf