Szalagavató a Tomoriban

Az idén február 7-én került sor a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium szalagavató ünnepségére és báljára. A program a 11. évfolyamosok irodalmi és zenés műsorával kezdődött, amelyet az est fénypontja, a szalagtűzés követett. A végzősök nyitótáncai előtt az iskolavezetés a hagyományokhoz híven kitüntetést adott át. Ebben az évben „Pro Schola” elismerésben részesült Kosik Sándor esperes-plébános atya, aki támogatta iskolánkat a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásába való átvételünk megvalósításában és lebonyolításában. Sándor atya azóta is egyengeti az utunkat és segít minket abban, hogy tanulóink eljussanak az igazság ismeretére és a hit fénye töltse be az életüket. A rendezvény folytatásaként nagyjából 580 fős vendégseregnek szolgáltak fel vacsorát a 10. évfolyamos diákok, majd a tombolasorsolás következett. A zenekar hajnalig gondoskodott arról, hogy aki akar, tudjon mire táncolni, de lehetett beszélgetni vagy csak egyszerűen szemlélődni is. A legfontosabb mindenképpen az volt, hogy végzős diákjaink szüleik, rokonaik, barátaik és tanáraik társaságában tölthettek el egy felejthetetlen estét.

 

Havasi Helén

szervező