Rendhagyó parlamenti látogatás

A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 11.A osztálya parlamenti látogatásra kapott meghívást Bartos Mónika miniszteri biztos asszonytól, aki az állam által finanszírozott 2-szer kéthetes külföldi nyelvtanulás projektet szervezi és koordinálja a középiskolák 9. és 11. évfolyamai számára. Mivel az osztályt referencia-osztálynak választották ki, a tanulók már a tavasszal első kézből megismerkedhettek a projekt célkitűzéseivel, és az M1 Iskolapad című műsorában maguk is nyilatkoztak a nyelvtanulással kapcsolatos elképzeléseikről, november 18-án, mintegy jutalom gyanánt rendkívüli parlamenti látogatáson vehettek részt. Rendkívülinek azért nevezhetjük, mert a program egy ebéddel kezdődött, amelyet a Képviselői Irodaház éttermében fogyaszthattunk el, majd az Országház megtekintése után felmehettünk a karzatra, ahonnan élőben kísérhettük figyelemmel az Országgyűlés munkáját. Büszkék vagyunk arra, hogy ebben a nem mindennapi élményben lehetett részünk, és még egyszer köszönjük a meghívást a miniszteri biztos asszonynak.

 

a 11.A osztály nevében

Havasi Helén       

 osztályfőnök