Szentmisével ünnepeltek a megye rendőrei Kalocsán

kp9

 

 

 

 

 

Bács-Kiskun Vármegye rendőrei Kalocsán ünnepelték Szent György napját, aki a rendvédelmi szervek fő védőszentje. Az ünnepi állomány gyűlés, valamint a kitüntetések átadása a kalocsai Astriceum Érseki Múzeumban volt, ahol Vörös Márta igazgató, egyházmegyei főépítész és munkatársai vendégszeretetét élvezték a résztvevők, majd Bábel Balázs érsek mutatott be ünnepi Szentmisét a jeles napon.

  4634  32542  4643  3242

 

A főpásztor beszédének kezdetén köszöntötte a rendvédelmi elöljárókat, majd a főszékesegyház és környékének történelmi jelentőségét ecsetelte. Elmondta, hogy történelmi hely, hiszen a mostani alatt két régebbi székesegyház van. Az első Szent István kori, melyben Szent István király látott, és járt is benne. Fölötte található a középkor székesegyháza, mely méreteiben a mostaninak megfelel, és még oldalhajói is voltak. Ez jól mutatja Magyarországnak az európai kultúrába való beilleszkedését. Történelmi a hely azért is, mert erről a helyről indult el 1241-ben Csák Ugrin kalocsai érsek a Muhi csatába, ahol életét vesztette Magyarország védelmében. Kapisztrán Szent János, amikor a felmentő sereget vitte Nándorfehérvárhoz, - ami akkor a kalocsai érsekséghez tartozott, - szintén jó kapcsolatban volt az akkori kalocsai érsekkel, Herceg Rafaellel. Ráadásul éppen 500 éve nevezték ki Tomori Pált kalocsai érseknek, aki fiatalságától katonaember volt, majd pedig szerzetes. Innen szólította ki Hadrián pápa az érseki székbe. A délvidék kapitányaként vesztette életét a Mohácsi csatában. Ezek a tények ösztönzően hatnak azokra, akik védik Magyarország rendjét és békéjét. Az érsek megemlékezett a szomorú tényről, hogy gyilkos háború zajlik a szomszédban. És kifejezte, hogy meg kell őrizni a békét. Beszédének következő részében a rendről elmélkedett. Elmondta, hogy a rend több komponensű. A külső rendet azok tudják védeni, akiknek van belső rendjük. Szent Ágostont idézte, aki azt írta, hogy a béke nem más, mint a rend nyugalma. Rendnek kell lenni több szinten ebben a világban, és rendnek kell lenni az ember lelkében, rendnek kell lenni a környezetében, és rendnek kell lenni az Istennel való kapcsolatában. Ha valakinek rendezetlen az élete, akkor nem tudja rendesen végezni a munkáját. A belső, személyes rendre is törekednie kell mindazoknak, akik a külső rend fenntartására törekednek. Rendben kell lenni a környezetünkkel, vagyis azokkal, akikkel egy közösségben élünk. Ne legyen rajtunk a turáni átok, mely a civódásban, meghasonlásban mutatja meg népünk rossz tulajdonságát. Az Istennel való kapcsolat kifejtésénél az érsek megemlítette, hogy mekkora ajándék, hogy a rendfenntartó szervek képviselői nyugodtan gyakorolhatják vallási hovatartozásukat. Istent ugyanis nem lehet kihagyni az életből. Azt akarják sok esetben, hogy Isten nélkül éljünk, de akkor minden összeomlik, mert nincs az erkölcsnek alapja. A materialista rendszer ki akart dolgoztatni egy sajátos etikát, fel is kérték Lukács Györgyöt, de ő is tudta, hogy erkölcsi alap nélkül nem fog sikerülni. Ezért inkább esztétikát írt. Az erkölcs alapja az Isten. Az Istennel való kapcsolat kihat minden tényezőre. Az érsek ezután Szent György személyéről emlékezett meg. A Diocletianus féle üldözéskor szenvedett vértanúhalált. Akkoriban sok mindent szimbólumokkal jeleztek. Ezért került a sárkány az ábrázolásba. A sárkány nem mesebeli figura, hanem a gonoszságot jelenti, amely ellen Szent György küzdött. A középkor rendkívül kedvelt szentje volt. Szent István lobogóin is ott volt, Prágában is magyar szobrászok készítették el a szobrát. Küzdeni kell a gonoszság ellen. A bűn üldözői helyett a bűn megelőzőinek kell lenni. Az érsek elmesélte, hogy idős paptestvére egy alkalommal azt mondta a rendőröknek, hogy papok és rendőrök egy célért dolgozunk, csak a rendőrök radikálisabb módszerekkel. Beszéde végén az érsek Isten áldását kérte a rendvédelmi szervek képviselőire.

352  5685 

rtzr  6786

78ö87  rte

6786

A Szentmise után ünnepi ebéd következett, majd a délután a Szentháromság téren nagyszabású nyílt nappal folytatódott. Itt sokszínű program várta az érdeklődőket. Többek között gépjárműkiállítás, kutyabemutató, a készenléti rendőrség zenekarának térzenéje, füstsátor. Az estig tartó programon sokan jól érezhették magukat.

3453 öő9  etw

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf