„Vár a világ sóvárgva Rád!” Adventi játszóház, kézműveskedés a kiskunhalasi plébánián

A segítőkkel együtt legalább száz gyermek és fiatal vett részt az egész napos Adventi Játszóházban, amit a Római Katolikus Főplébánia szervezett december 17-én a katolikus Közösségi Házban. Lehetőségük volt szép karácsonyi díszeket, dekorációkat készíteni a lelkes pedagógusok, hitoktatók segítségével. A Baranyi László Kolping Család tagjai pedig a mézeskalács sütés és díszítés rejtelmeibe vezették be a gyerekeket. Berki József és Kőhegyi Dániel káplán atyák lelki programról, imádságos, énekes ráhangolódásról is gondoskodtak számukra.

Az Adventi Játszóház kifejezetten azzal a céllal szerveződött meg, hogy a város különböző általános iskoláiba járó hittanosok találkozhassanak, otthon érezhessék magukat a plébánián és örömmel készülődhessenek a karácsony nagy ünnepére. Őszintén megvallva, amikor a szervezést elkezdtük, magunk sem számítottunk ennyi érdeklődőre. Örömteli meglepetés volt számunkra, hogy ilyen sokan jelentkeztek, eljöttek, s nem egyszer még a szülők is bekapcsolódtak a hajtogatásba, ragasztásba, rajzolgatásba. Reméljük, hozzájárulhattunk ezzel a rendezvénnyel is sok gyermek és család adventi készülődésének bensőségesebbé tételéhez.

 

Mons. Dr. Finta József

általános helynök