Humános sikerek a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában

A közelmúltban rendezték Budapesten a Kálti Márk Történelemverseny országos döntőjét, amelyre két tanulónk, Árvai Ákos 6.évfolyamos és Rácz Hunor 8. évfolyamos tanulónk is bejutott a megelőző két forduló feladatlapjainak megoldása alapján. Mindketten keményen készültek a döntőre, amelynek feladatait nehezíti, hogy a megelőző évfolyamok történelem tananyagát is tartalmazzák. Mivel a döntő teszt rendszerű, és a feladatlap harminc kérdést tartalmaz, nagyon rövid idő alatt kell a versenyzőknek kiválasztani a helyes választ vagy válaszokat, hiszen a megoldásra negyvenöt perc áll  rendelkezésükre.

Ákos és Hunor azonban rutinos versenyzők, hiszen már tavaly is az országos döntő résztvevői között voltak. Most is sikeresen birkóztak meg a kérdésekkel, s Ákos a 13., Hunor pedig a 8. helyet szerezte meg. Ennek a szép sikernek együtt örültek Tyavoda Julianna tanárnővel, aki a felkészítőjük volt.

\r\n
Árvai Ákos és Rácz Hunor
Árvai Ákos és Rácz Hunor
\r\n

2016. május 30-ra meghívást kapott Rácz Hunor, iskolánk 8. évfolyamos  tanulója és felkészítő tanára, Tyavoda Julianna tanárnő Kecskemétre, egy díjátadó ünnepségre. Erre az alkalomra azokat a diákokat és felkészítőiket hívták, akik a 2015/2016-os tanévben a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett tanulmányi versenyen 1-3. helyezést értek el. Hunor a Szép magyar beszéd verseny területi fordulóján szerezte meg a II. helyet. 

Bár a verseny korábban volt, így másodszor is örülhettünk a sikernek. A rendező iskola műsora után a POK főosztályvezetőjének és a megyei tehetségsegítő tanács elnökének dicsérő, méltató szavai után  a helyezettek könyvvásárlási kártyát vehettek át a főosztályvezető asszonytól.

\r\n
Hunor átveszi a díjat és az oklevelet a POK főosztályvezetőjétől
Hunor átveszi a díjat és az oklevelet a POK főosztályvezetőjétől
Az ünnepség után
Az ünnepség után
\r\n

 

\r\n', 'summary': '', 'format': 'basic_html