Egyházmegyei hittanverseny, 2016. április 16.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében minden esztendőben megrendezésre kerül az egyházmegyei hittanverseny. Idén a jánoshalmi Szent Annáról elnevezett Katolikus Általános Iskola adott helyet a verseny megrendezésére. Mons. Menyhárt Sándor plébános és Sörös Anita iskolaigazgató vezérletével lelkes katekéta és tanári segítséggel egy értékes napot töltött el a több mint száz felső tagozatos és középiskolás hittanos.  A rendezvény érseki szentmisével 9 órakor kezdődött a templomban. Szentmise után a csapatok és kísérőik közösen átvonultak az iskolába. A verseny témája Szent Lukács evangéliuma és a Római Katolikus Egyház szociális enciklikái, valamint két kiváló szent életpéldája, akik életüket a szegény és kiszolgáltatott embertársaiknak szentelték: Szent Márton és Batthyány Strattmann László. Mivel a jelentkező gyerekek az egész egyházmegye területéről érkeztek, a feladatlapok kijavítása alatt lehetőségük volt megismerkedni a vendéglátó város történelmével is. Valamint az ifjúsági korcsoport külön feladata volt ebben az időben egy-egy bibliai történet pár perces előadása drámajáték keretében, mely remek közös élménnyel gazdagította a versenyzőket. Ezek után közösen ebédeltek az iskola ebédlőjében, majd következett az eredményhirdetés. Reméljük minden résztvevő gyarapodott lelkiekben és szellemiekben egyaránt!

Arnold Fülöp
kerületi hitoktatási referens

A verseny díjazottjai:

5-6. osztályosok
1. a keceli Szent Erzsébet Rózsái csapata (Babucsik Szintia, Baranyai Kata, Szeg Nikoletta)
2. a bácsbokodi Bokodi ügyesek csapata (Hrotkó Klaudia, Lajos Bálint, Tumbász Luca)
3. a kalocsai Belvárosi Plébánia csapata (Feicht Gréta, Máté-Árpád Benedek, Mezei Adél)

Egyéniben:
1. Anka Gyula Benedek Lakitelekről
2. Halász Ádám (Kalocsa-Belváros)
3. Király Karina Garáról

7-8. osztályosok
1. a kalocsai Szent Imre Plébánia csapata (Argat Luca, Csikós Réka, Fekete Marcell)
2. a keceli Sziénai Szent Katalin követői csapata (Gombkötő Katalin, Pásztor Kata, Sendula Kata)
3. a petőfiszállás-pálosszentkúti Szentkút csapata (Bakos Borbála, Kalmár-Nagy Márta, Mindák Réka)

Egyéniben:
1. Simon István (Kalocsa-Belváros)
2. Bukovszki Bettina (Kecskemét-Főplébánia)
3. Gombkötő Gábor Kecelről

Középiskolások
1. a keceli Boldog Gizella örökösei csapata (Cserni Vivien, Herczeg Mária, Herczeg Teréz)
2. a kiskunhalasi Áron vesszeje csapata (Bata Bori, Korom Zsófia, Mester Dominika)
3. a kalocsai Belvárosi Plébánia csapata (Herman Renáta, Koprivanacz Gitta, Várkonyi Egon)

Egyéniben:
1. Telek János (Csólyospálos)
2. Bársony András (Baja-Belváros)
3. Petrás Szilárd (Kecskemét-Szentháromság)

', 'summary': '

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében minden esztendőben megrendezésre kerül az egyházmegyei hittanverseny. Idén a jánoshalmi Szent Annáról elnevezett Katolikus Általános Iskola adott helyet a verseny megrendezésére. Mons. Menyhárt Sándor plébános és Sörös Anita iskolaigazgató vezérletével lelkes katekéta és tanári segítséggel egy értékes napot töltött el a több mint száz felső tagozatos és középiskolás hittanos.  A rendezvény érseki szentmisével 9 órakor kezdődött a templomban. Szentmise után a csapatok és kísérőik közösen átvonultak az iskolába.', 'format': 'full_html1