Kápolnát szenteltek a kiskunhalasi börtönben

Kápolnát adtak át, és áldottak meg a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A kápolnát Dr. Tanács Eszter Tímea bv. ezredes, főtanácsos, az intézet parancsnoka adta át, és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldotta meg. A kápolna titulusa az Isteni Irgalmasság lett.

1        2

A szentelés szertartás után ünnepélyes Szentmisét mutatott be a kalocsai érsek, Gál József börtönlelkésznek, valamint Kiskunhalas város papjainak koncelebrálásával.

                                                   3

A főpásztor beszédében az isteni irgalmasságról elmondta, hogy Szent II. János Pál óta ismert ez az ünnep, melyet húsvét második vasárnapján ünneplünk. Az irgalmasság kicsúcsosodott a feltámadásban, de már elkezdődött a megtestesüléssel. A középkori teológusok feltették a kérdést: „Cur Deus homo?” Miért lett az Isten emberré? Szent Anzelm válasza szerint, hogy bennünket megváltson, és velünk szolidaritást vállaljon. A megváltás a bűn és halál rabságából való kimentést jelenti. A kettő szorosan összefügg egymással. Ha nem fordult volna szembe az Istennel az ember, nem ilyen tragikusan fájdalmas lenne a halála. Valamiféle elszenderedést átélt volna, de a tragikus, nehéz halál a bűn következménye, és így is fogjuk fel. Azt is éreznünk kell, hogy még halál és halál között különbség van.

Az isteni irgalom már a megtestesüléssel megkezdődik, látjuk ezt abból is, hogy az emberi létnek tragikus sorsát is vállalta az Üdvözítő. Közel áll hozzánk a szenvedésben is. Erre utal Jézus születése is, hiszen nem kapnak helyet a szálláson, istállóban születik, s pár nap múlva Heródes is elkezdi őt üldözni.

Beszédében az érsek kiemelte, hogy irgalmas az Isten, de az irgalom elnyeréséhez bűnbánatra és kérésre is szükség van. Az irgalmat pedig gyakorolni és továbbadni is kell. A tékozló fiú története az irgalom példázata. A végén azt mondja az úr Jézus, hogy „menj és hasonlóképpen cselekedjél.” Irgalmat akkor nyerhetünk el, ha mi is irgalmasak vagyunk.

Az érsek beszédében kiemelte, hogy a börtönkápolna az irgalom épülete. Személyes példáját mesélte el, hogy annak idején a katonaságnál tilalmas volt számukra a vallás gyakorlása. Kötelezni akartak mindenkit, hogy maradjon távol a vallástól. Szenteste, éjfélkor még szolgálatba is helyezték, hogy nehogy eszébe juthasson az éjféli Szentmise. Ezért jó, hogy ma már a börtönökben is lehet kápolna, egy hely, ahol összeszedettebben lehet imádkozni, szentmisén részt venni, szentségeket felvenni. Ez is az irgalom műve.

Az érsek a Szentmise végén köszönetet mondott a büntetés-végrehajtás vezetőinek, hogy kápolna létesülhetett, és minden résztvevőnek áldott karácsonyt, a betlehemi gyermek bőséges áldását kívánta. A résztvevő fogvatartottaknak szentképpel, és imádsággal kedveskedett.

 

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye