Ajándékozó szeretet

Örömteli esemény volt december 13-án a Csávolyi Római Katolikus templomban.

A fővárosi Nemzeti Közművek igazgatóságának egyik munkatársa még októberben telefonon kereste meg a csávolyi karitász csoport vezetőjét, hogy karácsony előtt szeretnék megajándékozni a szerényebb körülmények között élő gyermekeket.

A karitász tagok lelkesen fogadták a lehetőséget és elkezdték a szervezést. 74 gyermek nevét adta meg a karitászcsoport, korcsoport bontásban, hogy az ajándékokat ennek megfelelően tudják összeállítani az adományozók.

A Nemzeti Közművek fiatal, 30 fős csapatát – akik Budapestről, Szegedről és az ország több pontjáról érkeztek Csávolyra, - a karitász tagok fogadták, majd átvonultak a templomba, ahol már a gyerekek szüleikkel együtt izgatottan várták a gyönyörű csomagolásban érkezett, névre szóló ajándékokat.

Először Muka Gábor plébános úr köszöntötte az egybegyűlteket, majd a gyerekek verssel, dallal kedveskedtek az adományozóknak. Ezt követően került sor az ajándékok kiosztására.

Egy-egy csomag tartalmát az adományozók kb. 5000 Ft értékben állították össze. Így, több mint 300 000 Ft. értékű ajándé került kiosztásra. Ezen felül még több doboz ruhát is hoztak.

Az adományozás alapja, hogy tudjunk másokért élni. Segíteni, adakozni, támogatni és építeni embertársunkat.

 

Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem, hogy mekkora szeretetet fektetünk az adásba.” (Teréz anya)

 

A rendezvény végén hálatelt szívvel köszönték meg a csoporttagok a Nemzeti Közművek munkatársainak nagylelkű adományát, és azt, hogy eljöttek Csávolyra örömet szerezni a rászoruló gyermekeknek.

Az esemény agapéval és kellemes beszélgetéssel zárult.

 

Hála és köszönet a csávolyi karitász csoport valamennyi tagjának az esemény megszervezéséért, lebonyolításáért.

A másikra figyelő ember mindig talál alkalmat jót tenni. Talál alkalmat az örömre, mert tudott segíteni, örömet szerezni, megtanul más örömének örülni.

 

                                                          „Szegényt ha látsz, ne fordulj el tőle,

                                                    Szegd meg a kenyered és adj belőle.

                                                    Ha könnyet látsz, törüld le menten,

                                                    Ne légy fukar a várt könyörületben.”

                                                                                                (Sárosi Árpád)

 

 

                                                                                                                   Dr. Kancsár Istvánné

                                                                                                                              karitász csoportvezető