Jézus Szíve-búcsú Kalocsán

A hagyományosan megrendezett 156. Jézus Szíve búcsú szentségi körmenete 2018. június 10-én, vasárnap a kalocsai Szent István király templomtól indult el érseki vezetéssel. A harangszóval, énekléssel kísért hívő sokaságban ott voltak a hagyományos viseletbe öltözött kalocsai és környéki hívek. A dusnoki és bátyai, valamint a Kalocsa eperföldi testvérek gyalogos zarándoklattal érkeztek a búcsú főmiséjére. A menet a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházhoz vonult, ahol az ünnepi szentmisét és szentbeszédet Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. A főpásztor beszédében kitért a szív hagyomány és kultúrtörténeti vonatkozásaira. Kiemelte, hogy a szív mindenkor az egész embert jellemezte. A szív titkai mélységesek, de a jó szívű ember elsajátítja a szelídség lelkületét. A szelídeket pedig boldognak mondja Jézus, olyan boldogoknak, akik öröklik a földet. A szelídséget tanulni kell. Ahogy az ember meg tudja tanulni az agresszivitást, ahogy képes a rosszban kiemelkedő lenni, úgy a szelídséget is képes tanulni. Jézus ezért mondja, hogy tanuljatok tőlem. A szentmise végén a Főpásztor ünnepi áldásában részesítette a jelenlévőket.

 


\r\n