KEFIR 2017. – ifjúsági rendezvény Kiskunfélegyházán

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében évente két alkalommal tartanak ifjúsági találkozót. Az évtizedek óta hagyományos, tavaszi Pünkösdi Ifjúsági Találkozó (PIT) után az őszi ifjúsági találkozó immár 5. alkalommal került megrendezésre, idén új név alatt. A KEFIR a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Fiataljainak Rendezvénye, amely november 4-én Kiskunfélegyházán valósult meg, Ivanics Zoltán ifjúsági referens vezetésével, az ifjúságpasztorációban elkötelezett atyák és a SZÉK Egyesület által működtetett Parázs Pasztorális Központ együttműködésével.

A résztvevő fiatalokat Dr. Bábel Balázs érsek atya örömteli szavai köszöntötték:
\r\n”Olyan jó látni titeket!”, majd kezdetét vette az érseki szentmise 11 paptestvér koncelebrálásával a kiskunfélegyházi Ótemplomban, melyen az egyházközség ifjúsági zenekara által vezetett gitáros énekek emelték a liturgia szépségét. A jó pásztorról szóló evangélium után Érsek atya Borromei Szent Károly példáját állította a fiatalok elé. Ő nagy ívű életpályát futott be, ám éppen a világ logikájával ellentétesen a gazdag, tanult arisztokrata ifjúból lett Krisztus hiteles képviselője. Elkötelezetten szolgálta a rábízottakat milánói püspökként, megreformálva a papság életét, a liturgia fegyelmét, tisztaságát, végrehajtva a tridenti zsinat határozatait. A reformáció emléknapja kapcsán különösen aktuális a katolikus megújulásról megemlékezni, és azt napjainkban is előmozdítani. A rendezvény a Constantinum Sportcentrumban folytatódott Balla Barnabás pálos szerzetes előadásával, aki személyesen tudja tanúsítani, hogy a medve valóban nem játék. Ő Erdélyben töltött szolgálata alatt 11 alkalommal találkozott ezzel a meglehetősen veszélyes állattal. Ennek kapcsán a fiatalok elgondolkozhattak azon, hogy mi a különbség a bátorság és a vakmerőség között, melyet Barnabás atya személyes tapasztalatain és az Egyház tanításán keresztül világított meg, megszívlelendő következtetéseket levonva. Ezután a Parázs Központ munkatársai által vezetett csapatépítő játékokkal szerezhettek saját élményt a résztvevők a közösség erejéről. Bizonyságot nyert, hogy a pletyka lehet pozitív; hogy lehet emberekből falut építeni, ami egészen várossá nőtte ki magát; hogy az élményernyővel nem csak közösen lehet labdázni, de a közösségekbe beférkőző bűnöket jelképező játékpatkányokat is el lehet távolítani, persze az ifjúsági referens, Ivanics Zoltán atya hathatós segítségével.

A játék után még jobban esett a finom vacsora, majd teaház következett. Az este gördülékenységét lelkes kiskunfélegyházi fiatalok szolgálták. Meglepetésprogramként Gulyás László vándormuzsikus látogatta meg a résztvevőket vidám csángó történetekkel és zeneszerszámokkal. A fiatalok visszajelzései alapján tartalmas napot töltöttek együtt, miközben mélyülhettek a résztvevők kapcsolatai és új barátságok is szövődhettek.

PPK