A bankrendszerekben kalandoztak a Rákóczisok

Remek eredményt értek el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulói egy budapesti közgazdasági versenyen.

Több, mint száz résztvevő közül a Rákóczi diákjainak is sikerült bejutni a "Kalandozások a kétszintű bankrendszerben" című országos szakmai verseny döntőjébe. A közgazdasági műveltségi vetélkedő első fordulójában egy online tesztet kellett kitölteni, ami remekül sikerült a Németh Gina, Nagy Luca, Kecskés Laura alkotta tekós csapatnak, így bekerültek a legjobb 25 közé.

A döntőre Budapesten került sor február 10-én. A versenyzők öt témakörben hallgattak meg előadásokat (tőzsdejáték, bank-marketing, pénzügyek számokban, pénztörténet-pénzelmélet, bankok munkában) és ezek anyagából volt a számonkérés. Ezen kívül tesztfeladatot és szituációs játékot is meg kellett oldani.

A II. Rákóczi csapata végül az igen előkelő 12. helyet érte el az országos mezőnyben, egyúttal a legeredményesebb Bács-Kiskun megyei csapat lett.

A diákok felkészítését Gyenizséné Nagy Zsófia tanárnő segítette.

Gratulálunk a remek eredményhez! 

 

A verseny programjaként a résztvevőknek levetítették az akkor még "csak" Oscar-jelölt "Mindenki" című magyar filmet, amely aztán a február 26-i gálán meg is nyerte a Filmakadéma rangos elismerését.