Hazai győzelem a 44. Rákóczi Kupán

Fantasztikus hangulatban, végig telt ház előtt zajlott a küzdelem.

44. alkalommal rendezte meg a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium a Rákóczi Kupa nemzetközi teremlabdarúgó tornát. Nyolc hazai és két határon túli középiskolás csapat részvételével zajlottak a mérkőzések három napon át.

Az idei tornát Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, a Magyar Labdarúgó Szövetség tanácsadója nyitotta meg, de a vendégek soraiban tiszteltét tette Czuppon Péter az MLSZ telki edzőközpontjának igazgatója és Dr. Tóth János a Testnevelési Egyetem docense is.

A házigazda II. Rákóczi már a csoportmérkőzések során is jelezte győzelmi szándékát. A nyitómeccsen szoros küzdelemben sikerült legyőzni Gyöngyös csapatát 1-0-ra. A kecskeméti Piarista már nem volt ilyen szerencsés, 7-0-s vereséget szenvedtek a házigazda ellen.

A hazaiak támadógépezete a második játéknapon sem állt le. Magyarkanizsa ellen 7-2-re győztek Dózsa Zsolt fiai, majd – már biztos csoportelsőként – 3-1-re nyertek Sepsiszentgyörgy ellen.

A másik csoportból a címvédő Szilády jutott be egyenes ágon a legjobb négy közé.

A pótselejtezőkön a kiskunhalasi Bibó a Magyarkanizsa ellen vívta ki az elődöntős szereplést, míg a Gyöngyös óriási izgalmak után büntetőkkel ejtette ki Orosháza csapatát.

A szombati napon egy gálamérkőzésre is sor került, amelyen a Testnevelési Egyetem futsalosai mérték össze tudásukat a II. Rákóczi korábbi kiválóságaival. A színvonalas mérkőzésen a házigazdák nyertek 3-2-re.

Vasárnap reggel a II. Rákóczi gól nélküli első félidő után 3-0-ra győzte le a Gyöngyöst, így zsinórban hatodszor jutott be a fináléba. A Szilády – Bibó városi gimis rangadó sokkal több izgalmat hozott, végül előbbi nyerte meg az összecsapást.

A bronzmérkőzésen a Bibó története során először szerzett érmet a Rákóczi Kupán, miután 2-0-ra nyert Gyöngyös ellen.

A fináléban – akárcsak tavaly – a házigazda II. Rákóczi és a címvédő Szilády feszültek egymásnak. A hazaiak rögtön a középkezdés után vezetést szereztek, ami akkor lelki pluszt adott a fiúknak, hogy gyorsan jött a második találat is. Még a szünet érkezett a szépítés, ám a második játékrész újból egy gyors rákóczis góllal indult és ez el is döntötte a kupa sorsát! Fantasztikus játékkal, hibátlan teljesítménnyel lett kupagyőztes a II. Rákóczi!

Az általános iskolások számára kiírt Rákóczi Hadnagya Kupa döntőjén a kiskunhalasi Felsővárosi magabiztosan győzött a szintén helyi Szent József ellen. A bronzmérkőzésen Kecel csapata diadalmaskodott Jánoshalma fölött.

Az idei Rákóczi Kupa is méltó volt a több évtizedes hagyományokhoz. Három napon keresztül telt ház előtt zajlott a küzdelem a Városi Sportcsarnokban. Az eseményt a Rákóczi TV online élő adásban közvetítette és nem csak Magyarországról, hanem a határon túlról is érkeztek pozitív visszajelzések ezzel kapcsolatban.

Az elkövetkező napok még az ünneplésről szóltak, aztán megkezdődik a felkészülés a jubileumi 45. Rákóczi Kupára.

Teljes eredménysor az alábbi linken elérhető:

http://teko.hu/index.php/hirek/sporthirek/885-44-rakoczi-kupa-program-es-eredmenyek

Galéria:

http://teko.hu/index.php/tekos-vilag/kepes-kronika/2016-2017-es-tanev-kepei