Hamvazószerda Kalocsán

A nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban 2020. február 26-án. A szentmisében a hívek részesültek a bűnbánat kifejező jelében a hamvazkodás szertartásában is. A főpásztor beszédében elmondta, hogy morbidnak tűnhet, hogy néhány napja még a farsang vidám hangulata jellemezte az emberiséget, most pedig már az elmúlás áll előttünk. Bár éppen a velencei karnevált, mely Európában az egyik legnagyobb most ugyanilyen morbid módon beárnyékolta a betegség vészes jelenléte. A hamvazószerdai liturgiában megjelenik a vég lehetősége. Az ember fel sem tudja fogni, hogy eljön a pillanat, amikor már nem lesz itt a földön. Tudja, de nem érti. A halál biztos. Ez kell, hogy kijózanítson bennünket. Ugyanakkor az evangélium felhívásával vígasztal minket a liturgia: „Tartsatok bűnbánatot, higgyetek az evangéliumban!” Az, hogy porrá válunk, s megszűnünk itt a földön létezni, az más-más reakciót vált ki az emberekből a világnézettől, hittől függően. Akik nem hisznek, úgy gondolják, hogy a halál a semmi kezdete. Több országban növekszik az eutanázia elkövetésének száma. Sokan azt vallják, hogy nem érdemes kínlódni, szenvedni, úgyis megszűnünk, jöjjön hát az idézőjelbe tett „kegyes” halál. A hívő ember azt mondja ezzel szemben, hogy miután nem szűnünk meg létezni, ezért a szenvedésnek is van valamiképpen értelme. A halál kapuvá válik, amely megnyit egy másik világot, ahol igazi gyémánt szemeket, igazi értéket, azaz az Istent találjuk. Az érsek az ünnep liturgiájáról elmondta, hogy kifejezetten kijózanító szertartás a hamvazás. „Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”, valamint a „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”. Az evangélium pedig jó hír. Abban, hogy Krisztus feltámadt; abban, hogy van örök élet; abban, hogy Isten irgalma kiáradt ránk; abban, hogy nincs veszve semmi a földön; abban megtaláljuk igazi örömünket, ez az evangélium jó híre. Szükséges azonban a találkozáshoz a megfelelő magatartás, a megtisztulás, a bűnbánat. Kell a bocsánatkérés Istentől, de kell az is, hogy mi is megbocsátóbbak legyünk. Így adunk hitelt annak, hogy hiszünk az evangéliumban. Ma a hegyi beszéd részletét hallottuk, melyben Jézus a jó tettekre hívja fel a figyelmet, a csendes kitartó magatartásmódra. A főpásztor felsorolta a nagyböjti küldetés fő pontjait: Imádkozunk, böjtöt tartunk, adakozó lelkülettel élünk. Kimutatjuk az igényes készületünket a feltámadt Úrral való találkozásra. Beszéde végén pedig Szent Pál apostol szavával lelkesítette a jelenlévőket. Most van itt az alkalmas idő, készüljünk megtisztult lélekkel a húsvétra!

 

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf